Kormányinfó: Gulyás Gergely és Navracsics Tibor tájékoztatója

Fotó Vadnai Szabolcs, kormany.hu

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter rendkívüli sajtótájékoztatóját a hazánknak járó források ügyéről a hirado.hu élőben közvetíti.

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter elmondta, hogy az állandó képviselők megállapodásra jutotta helyreállítási tervvel kapcsolatban.

A miniszter sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, az volt a céljuk, hogy december 31-ig megállapodjanak az Európai Bizottsággal a kohéziós pénzekről annak érdekében, hogy Magyarország a forrásvesztést elkerülje, továbbá az Európai Tanácsnak jóvá kell hagyni a magyar helyreállítási tervet.

Minden olyan célunk megvalósult, amit júniusban magunk elé tűztünk – tette hozzá. Közölte, a hétfői döntés azt is jelenti, hogy Magyarország – a többi tagállamhoz hasonlóan – most már hozzáférhet az uniós forrásokhoz. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) keretében 2300 milliárd forint nyílik meg Magyarország számára – tette hozzá.

A tárgyalási stratégia a kezdetektől nyilvánvaló volt: minden helyzetben, amelyben látható a kompromisszum lehetősége, a magyar kormány nyitott. Ennek köszönhető, hogy a bizottsággal november végére sikerült megállapodni és kiválónak találta a magyar helyreállítási tervet, tovább a kohéziós források folyósítása előtt sem lát további akadályt. Amire most december közepén sor kerül, az ennek a munkának a lezárása és a megállapodás aláírása.

https://web.facebook.com/v2.0/plugins/post.php?app_id=&channel=https%3A%2F%2Fstaticxx.facebook.com%2Fx%2Fconnect%2Fxd_arbiter%2F%3Fversion%3D46%23cb%3Df3993e8f1ccaca6%26domain%3Dhirado.hu%26is_canvas%3Dfalse%26origin%3Dhttps%253A%252F%252Fhirado.hu%252Ff2ab683f6f7d546%26relation%3Dparent.parent&container_width=827&href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fkormanyzat%2Fposts%2Fpfbid02hs9CQmxjq2cDeUC8SkajE6YHgGKUjRRNYYTEudGwWrMjoz5HTnbcHdbQ7b57n9mAl&locale=hu_HU&sdk=joey&width=500 Ennek köszönhetően megindulhatnak azok a fejlesztések, amelyeket az uniós forrásokból finanszírozhatók.

2300 milliárd forint nyílik meg a helyreállítási alap keretében – ismertette Navracsics Tibor. Ennek 70 százalék a megújuló energiát magába foglaló fejlesztéseket segíti, míg 30 százalék a digitális átállást. Az operatív programok tekintetében 14000 milliárd forint áll rendelkezésre, és ebből 4000 milliárd forintot már jóváhagyott a bizottság – tette hozzá. 9-10 ezer milliárd áll a többi operatív program rendelkezésre.

Magyarországnak nem jelent adóemelést a globális minimumadó

Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter HVG kérdésre elmondta, hogy a globális minimumadóba Magyarország tekintetében az iparűzési adó is beleszámít, így ez Magyarország számára nem jelent adóemelést. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette, a globális minimumadó nem jelent társasági adóemelést.

Ahogy lesz uniós pénz, a tanárok bérének emelése megvalósul

A tanárbérekkel kapcsolatos kérdésre: Gulyás Gergely elmondta, ahogy lesz uniós pénz, a tanárok bérének emelése megvalósul, ha január elsejétől hozzáférhetünk ehhez a forráshoz, akkor ez már akkor megvalósulhat. Mi azon dolgozunk, hogy lehessen tanárbéremelés – tette hozzá.

Az ATV kérdésére, miszerint Orbán Viktor győzelmével ért-e véget a tárgyalássorozat, Gulyás Gergely elmondta, „az EU győzelmével végződött, mi is az EU tagjai vagyunk”. Hozzátette: „Normális kompromisszumok mellett létre lehet hozni megegyezést – ez volt a kormány álláspontja”.

Olyan formát sikerült találni, ami további hitelek felvételére nem kötelez

Ukrajnának szánt segélycsomag ügyében a miniszterelnökséget vezető miniszter kifejtette: „További hitelfelvételre ne kerüljön sor, ez volt a kormány álláspontja. Olyan formát sikerült találni, ami további hitelek felvételére nem kötelez. A közös költségvetésből adunk segítséget Ukrajnának.” A kormány hozzájárulása pedig ahhoz kellett, hogy a 18 milliárd eurót ne egy EU-s ország kapja.

Gulyás Gergely azt is elmondta, hogy a pedagógusok béremelése az uniós források érkezésétől függnek.

A miniszter kifejtette, hogy a Bizottság irányába a kérdés, hogy január elsejével megérkeznek-e a források, vagy újabb feltételeket szabnak.

A magyar baloldal nettó 6 millió forintos fizetés mellett próbált mindent megpróbálnak megtenni a pedagógus fizetésemelés ellen

Gulyás Gergely a magyar baloldalról elmondta, hogy nettó 6 millió forintos fizetéssel az Európai Unióban mindent megpróbálnak megtenni, hogy a pedagógusok ne kapjanak fizetésemelést.

Navracsics Tibor a tárgyalásokról elmondta, hogy akik nagyon nem akarták, hogy elérje a kormány a célját, azok feszültek voltak – tette hozzá a területfejlesztési miniszter. Az Európai Parlamentből kezdettől fogva hisztérikus hangok hallatszottak – fogalmazott.

Az összes operatív program tekintetében megállapodás van

Az RTL kérdésére Navracsics Tibor elmondta, hogy konkrét időpontja nincs a partnerségi megállapodás aláírásának. Gulyás Gergely hozzátette, hogy az összes operatív program tekintetében megállapodás van, az technikai kérdés, hogy mikor írják alá. A kérdés az, hogy lesz-e további olyan feltétel, amely a pedagógusbéreket érinti, de ez napokon belül ki fog derülni. A béremelés egy része uniós forrásokból történik majd, másik része pedig a magyar költségvetésből a következő évek során lépcsőzetesen.

A tervek szerint 25 új pályázat jelenik majd meg az év első negyedévében

A szupermérföldkövekről Navracsics Tibor elmondta, hogy az Európai Bizottság fogja publikálni azokat, a teljesítést pedig kommunikáció során fogják ellenőrizni. A miniszter abban bízik, hogy a jövőben is folytatódni fog az a párbeszéd, ami az elmúlt időszakban. A tervek szerint 25 új pályázat jelenik majd meg az év első negyedévében, amely a helyreállítási alaphoz kapcsolódik. Jelenleg is zajlik számos pályázat finanszírozása, egyelőre költségvetési forrásból.

Az RTL munkatársának a helyreállítási alap hitelrészét firtató kérdésére Navracsics Tibor elmondta, hogy van hat hónapunk arra, hogy döntsünk annak felvételéről. A kormány arra készül, hogy az akkor meglévő nemzetközi gazdasági helyzetre lesz tekintettel a döntésnél.

Forrás: hirado.hu