Kormányinfó: Csok plusz néven indul a kormány új családi otthonteremtési támogatása

Fotó szon.hu

Új, az első közös otthon megvételekor felhasználható otthonteremtési támogatást indít a kormány csok plusz néven – jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter a szerda esti Kormányinfón.

Csák János a Kormányinfón hangsúlyozta, a kabinet célja továbbra is az, hogy minden kívánt gyermek mielőbb megszülethessen.

A kamattámogatott hitelkonstrukció az ötezer lakosúnál nagyobb településeken vehető igénybe. Egy gyermek után 15 millió, kettő esetében 30 millió, három gyermek esetében 50 millió forint hitel igényelhető, 3 százalékos kamattal – közölte a miniszter.

Az első közös otthon megvételekor elegendő 10 százalékos önrészt biztosítani, másik lakásba költözés vagy bővítés esetében pedig 20 százalékos önerővel kell a családoknak rendelkezniük. A hitel futamideje 10–25 évig terjedhet – tudatta a miniszter.

A csok plusz hitelkonstrukció az édesanyák 41 éves koráig igényelhető. Kétéves átmeneti időszakban azonban azok az idősebb nők is kérhetik a támogatott hitelt, akik igazoltan túl vannak várandósságuk 12. hetén – mondta a miniszter.

A csok plusz telekvásárlásra nem lehet felhasználni.

Az áremelkedés fékezése érdekében az első közös otthon megvásárlása esetén az ingatlan értékének felső határa 80 millió forint, lakásbővítés vagy újabb gyermekek születése miatti nagyobb lakásba költözés esetén 150 millió forint az értékhatár – közölte a politikus. Hozzátette, hogy az ötezer lakosúnál kisebb települések esetében nincs ilyen limit.

Az első gyermek születése esetén a családok egyéves hitelmoratóriumot kérhetnek, így egy évvel meghosszabbodik a futamidő. A második és minden további gyermek megszületése esetén a tőkéből 10 millió forintot elengednek – mondta Csák János.

A falusi csoknál a kormány egységesítette a gyermekek után járó vissza nem térítendő támogatás mértékét: egy gyermeknél egymillió, két gyermeknél 4 millió, háromnál 15 millió forintra – közölte a politikus. A kormány ingyenes típusterveket tett elérhetővé a családok számára, így tervezési költség is megtakarítható – mondta. Csák János kitért arra is, hogy a családiotthonteremtési kedvezmény 2015-ös bevezetése óta 233 ezer család vette igénybe, a kormány 754 milliárd forintot szánt erre a célra.

Forrás: hirado.hu