Korábban soha nem látott adatok jöttek a magyar koronavírus-járványról

Fotó forrása koronavirus.gov.hu

A koronavírussal összefüggésben elhunytak számának nem és korcsoport szerinti megoszlását is bemutatta egy múlt heti prezentációjában Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ osztályvezetője.

A szakértő a november közepéig tartó időszak halálozási adatait is bemutatta részletesen. Ezek szerint a letalitási ráta (halálozások száma a fertőzöttek számához viszonyítva) a 80 év feletti korosztályban a legmagasabb, itt 17,5%. Vagyis ebben a korosztályban közel minden ötödik koronavírus-fertőzött meghal.

Eközben a 20-29 éves korosztályban gyakorlatilag nulla a letalitás, itt mindösszesen 5 személy hunyt el koronavírussal összefüggésben – fejtette ki az NNK osztályvezetője az Emberi Erőforrások Minisztériumának múlt heti konferenciáján.

A korcsoportos eloszlást vizsgálva részletesen azt mondhatjuk, hogy

A 60-69 ÉVES KOROSZTÁLYTÓL KEZDŐDŐEN NÖVEKSZIK MEG A HALÁLOZÁS KOCKÁZATA.

A 60-69 és a 70-79 éves korosztályban kiemelkedő az elhunytak száma, a 70-79 éves korosztály az a korcsoport, ahol a legnagyobb arányban jelentkezik a halálozás. A teljes halálozás 33,22%-a itt jelentkezett – magyarázta a számokat Galgóczi Ágnes. Előadásából az is kiderült, hogy a 60-79 éves korosztályban a férfiak haltak meg többen, míg 80 év felett a nők.

galgoczi agnes prezentacio

Arról is beszámolt, hogy jelenleg 6 hete stabilizálódott a fertőzöttek számának életkori eloszlása. Ezek szerint

LEGINKÁBB A MUNKAKÉPES, KÖZÉPKORÚAK ÉRINTETTEK A FERTŐZÉSBEN.

fertozott korcsoport

A második fázisban sikeresebb az idősek védelme, ugyanis alacsonyabb arányban fertőződtek meg – fogalmazott.

Hasonló következtetésre juthatunk a matematikai járványügyi csapat legutóbbi hőtérképe alapján.

Forrás: portfolio.hu, Csiki Gergely