Kora tavaszias meleg

Fotó Csiga Sándor

Szerdán a többórás napsütés mellett a Dunától keletre és északon többfelé erősen megnövekedhet napközben a felhőzet, de csak néhol alakulhat ki átmenetileg kisebb eső, zápor. Nem lesz jelentős a légmozgás. Kora délután 9 és 17 fok közötti értékeket mérhetünk.

Csütörtökön már felhős lesz felettünk az ég. Napközben nyugat felől a Dunántúlon, majd estétől a középső tájakon is egyre több helyen előfordulhat eső, zápor. A délkeleti szél elsősorban a Dunántúl északi felén élénkülhet meg. Hajnalban -2 és +6 fok között alakulhat a minimum-hőmérséklet. Délutánra 8 és 16 fok közé melegedhet a levegő.

Pénteken eleinte keleten, északkeleten eshet, nyugat, délnyugat felől azonban egyre többfelé felszakadozik a felhőzet. Délután a napos időszakok mellett több tájegységünkön is elszórtan lehetnek záporok, akár egy-egy zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél főként az ország déli és keleti felén támadhat fel. Hajnalban 2 és 7, napközben 9 és 16 fok között alakulhat a hőmérséklet.

Szombaton egy markáns hidegfront érkezhet, ami sokfelé hoz esőt, záporokat, helyenként jelentősebb mennyiségű eső is eshet. A nyugati-északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharossá is fokozódhat. Napközben 5-10 fok valószínű. Vasárnap élénk, erős északi szélre, helyenként esőre, havas esőre, havazásra, hózáporokra van kilátás. A csúcshőmérséklet 2 és 7 fok között alakulhat.

Forrás: idokep.hu

https://www.idokep.hu/elorejelzes/Budapest