
A „Gyepgazdálkodás a Tisza mentén” címmel szervezett sikeres konferenciát – az Agrárminisztérium támogatásával – a Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Tiszadobon.
A konferencia célja volt: a gazdálkodók figyelmének felhívása – gyepterületeink – szakszerű kezelésének, megóvásának és minél hatékonyabb hasznosításának fontosságára.
A nemzeti kincsünknek tekinthető, az utóbbi években felújított Andrássy kastély adott otthont a konferenciának. A többnyire gazdálkodókból, szakemberekből, civil szervezetek küldötteiből álló résztvevők megtöltötték az impozáns konferencia termet.
A KPE részéről Kékesi Márton főtitkár, Bodnár Mihály – mint szervező és előadó is– valamint Losonczi János Hajdú-Bihar megyei küldöttünk vett részt a rendezvényen.

A köszöntők utáni első előadó Farkas Sándor, az agrárminisztérium parlamenti államtitkára volt – aki a kormányzat és a tárca álláspontját – egyben mint gyakorlati szakember – világította meg. Felhívta a figyelmünket arra, hogy nekünk magyaroknak a gyep, mintegy gyűjtőfogalom, az ősidőktől fogva, igen fontos szerepet játszik az életünkben.
A szakszerű és okos gyephasználatra vonatkozó – egyetemi és tudományos előadások között volt hallható Bodnár Mihály prezentációja is az elhanyagolt gyepterületek helyreállításáról.
A KPE és a szakmai háttérmunkájában részt vevő Zöld Áramlat Alapítvány nem csak az előkészítő munkában segített, hanem a konferencia értékelésben, az ajánlások készítésében is szerepet vállal.
Május 26-a előtt minden nyilvános találkozó, ahol a Polgári Kisgazdák meghívottként, vagy rendezőként jelen vannak, megkerülhetetlenül az Európai Uniós választásról is szól. A Polgári Kisgazdák azért vettek részt és támogatták a konferencia megrendezését, mert meggyőződésünk, hogy a változó Európai Unióban a mezőgazdaság lehetősége is változni fog. Új kihívások jelentkeznek, amelyekre nekünk, magyaroknak nemcsak jó, de nemzetünk számára hasznos válaszokat kell adnunk. Bizonyosan várható, hogy a mezőgazdaságban a zöldítés igénye az eddiginél is erőteljesebb lesz. Úgy kívánunk a természetközeli mezőgazdaság alakításában részt venni, hogy az megfeleljen annak, hogy természetbarát, de annak is, hogy hasznos és fenntartható jövőt jelenthet.
A konferencia meggyőződésünk szerint mind ezeknek az igényeknek hasznosan felelt meg.
A kihívások azt jelentik, hogy május 26-án a jó választ akkor adjuk meg, ha elmegyünk szavazni és szavazatainkat a FIDESZ-KDNP jelöltjeire adjuk le.