Mottó: sokat lehet tanulni a föld megműveléséből élőktől!
Ismét tollat ragadtam mindennapos élményeim miatt. Az apropója írásomnak az, hogy nap, mint nap szembesülök azzal a ténnyel, hogy a szolgáltatások nem az „ügyfélért” vannak, hanem csak úgy, vagy csak a profitért, habár némely állami fenntartású cégnél mintha ez sem lenne érdekes. Mintha muszáj lenne.
Elkészül valami fejlesztés (mindegy, hogy út, épület, bármilyen létesítmény), onnantól az enyészeté. Nincs, vagy csak minimális a karbantartás, a rendben- és tisztántartás és már lehorgasztott fejjel megyünk el a beázások, a részben levált burkolatok, a kosz mellett. Elkészül egy állami fejlesztés – és nem rá, bele, hozzá – kötődik a kereskedelemi rész – hanem közvetlen mellé magánberuházásban, esélyt se adva a bérbe-adhatóságnak, a kisebb, nagyobb profitnak, avagy a nonprofit jellegű szolgáltatásoknak.
Keresem a koncepciót, keresem az alázatot és a fenntartók remélem, keresik a profitot. Biztos van terv, csak a papír messze van.
Gyermekkorom a sváb és tót nagyszülők (egyik ágon kulák) mellett telt. Nem is lehetett volna két ennél különbözőbb család összefonódása állandó érdekellentétek nélkül. És mégis volt valami, amiben nem volt tréfa, hanem kőkemény egyezség. A családi koncepció az összetartásról, a „mit ültessünk és hová”, mennyi állatot tudunk tartani és kinek mi a feladata ebben a rendszerben.
Egyik nagyszüléim az alföldön szőlőtermesztésből éltek, nagyapám még műlábbal is kibiciklizett a szőlőbe, mert metszeni kellett. A másik ágon sváb nagymamám, aki a legtöbb féle élelmiszert maga termelte meg, ismerte és gyűjtötte a gyógynövényeket, a „spájzunk” olyan volt, hogy aki látta, mind sóhajtott és olyat szeretett volna, mint az övé.
Így nem szűkölködtünk, de megdolgoztunk érte. És ezáltal meg is becsültük.
Hajnali kelés, az állatok ellátása, az ültetés, a metszés, a permetezés, a kapálás – horolás, ahol kellett a locsolás, a betakarítás, a feldolgozás, a tartósítás, és még sorolhatnám.
E mellett a családban mindenki becsületesen dolgozott valahol, vagy mi, gyerekek, iskolába jártunk. És volt időnk játékra is.
Az egyik ágon nagyban termesztették a szőlőt, minőségi borokat készített nagyapám, a másikon a családi szükséglet megtermelése volt a cél.
Hogyan fért bele?
A világon mindenhol a gazdaemberek tudnak (mert nekik szükséges!) igazi koncepciót készíteni. Ha nem jó, oda a termés, és az állatok, veszteség és nincs mit enni. ez olyan felelősség, amitől érett és megfontolt döntéseket hoznak.
Így kellene mindenhol. Vegyük a példát tőlük.
(egy kisgazda véleménye)
