Kistelepülések közösségi programjait támogatná a DAREH

Fotó pixabay

A háromezer fő alatti települések számára írnak ki pályázatot.

4,9 millió Ft összértékben támogatja a háromezer főnél kisebb lakosságszámú Békés megyei települések nyári közösségépítő programjait a DAREH BÁZIS Hulladékgazdálkodási Nonprofit Zrt. – írja közleményében a társaság. A pályázati felhívás már érhető el a cég weboldalán.

A közlemény emlékeztet: a társaság 2016-os alapítása óta fontos a közösségi szerepvállalás, legyen szó a megyei sportegyesületek, a koraszülött-mentés vagy a gyermekosztályok eszközbeszerzésének támogatásáról. A DAREH Bázis Nonprofit Zrt. ezúttal – dr. Kovács József országgyűlési képviselő felvetésére – a háromezer fő alatti lakosságszámú Békés megyei települések közösségi és kulturális programjait kívánja támogatni, ezzel is mérsékelve a koronavírus-járvány negatív társadalmi hatásait.

A cég szerint a járvány lecsengése után szükség van a kapcsolatok újjáépítésére, melyre ideális alkalmat biztosítanak a június, július, augusztus folyamán megrendezésre kerülő, legalább a lakosság 25 százalékát elérő, ingyenes, nyitott rendezvények.

A pályázatban lehetőség nyílik a falunapok, koncertek, hangversenyek vagy a településről elszármazottak, illetve jelenleg ott élők találkozóinak támogatására. Az igényelhető összeg a településméret függvényében alakul: ezerötszáz fő alatt kétszázezer forint, háromezer főig háromszázezer forint igényelhető rendezvényenként. A teljes támogatási keret négymillió kilencszázezer forint.

A pályázat részletes leírása – melyet a cég az összes érintett település önkormányzatához eljuttat e-mailben is – a https://www.dareh.hu/_bazis/felhivas/ címen érhető el. Az érintett önkormányzatok az iroda@dareh.hu címre küldött e-mailben nyújthatják be pályázatukat 2021. június 21. és 2021. július 15. között.

Forrás: behir.hu