Kínai főigazgatót választott az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete

Fotó forrása Nagy István facebook oldala

Nagy István agrárminiszter vezette a magyar delegációt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete Konferencia 41. ülésszakán, Rómában. A szervezet legmagasabb szintű fórumán több mint 190 ország küldöttsége vett részt. A tanácskozás legfontosabb napirendi pontja a szervezet új főigazgatójának megválasztása volt.

A brazil származású José Graziano da Silva 2011-től töltötte be a főigazgatói pozíciót. Megbízatásának lejártával, 2019. június 23-án új vezetőt választott a szervezet. Az új főigazgató Qu Dongyu úr, Kína agrárminiszter-helyettese lett. Megbízatása 2023. július 31-ig szól. A kínai jelölt francia és georgiai versenytársakat utasított maga mögé a versenyben. Magyarország két ENSZ FAO hivatalnak is otthont ad Budapesten, és az együttműködés a felek kölcsönös megelégedésére szolgál. A korábbi brazil főigazgatóval is kiváló kapcsolatokat ápoltunk, és bízunk a megkezdett munka folytatásában, erősítésében a szervezet új, kínai nemzetiségű vezetőjének hivatali időszakában is – jelentette ki Nagy István.

A FAO világszerte kulcsszerepet tölthet be a migrációs folyamatok egyes kiváltó okainak mérséklésében, a helybeli élelmiszertermelés, és a vidéki területek életlehetőségéinek javítása révén. A rendezvény alkalmával a magyar agrárminiszter megbeszéléseket folytatott az ugandai és egyiptomi agrárminiszterekkel a kétoldalú szakmai kapcsolatok bővítésének lehetőségeiről.

Vincent Ssempija ugandai mezőgazdasági, állatipari és halászati miniszterrel folytatott tárgyalásain jelezte, hogy Magyarország kész folytatni az afrikai ország mezőgazdaságának fejlesztését, a tudásátadás és szakképzés terén nyújtott magyar segítséggel, ezzel hozzájárulva az afrikaiak helybeli boldogulásához, életkörülményeik javításához. A már megvalósítás alatt lévő programok (ösztöndíjak, agrárszaktanácsadási képzések) mellett felmerült egy magyar mintafarm létesítésének lehetősége Ugandában, valamint egy édesvízi haltenyésztési témájú együttműködés kialakítása.

Magyarország és Egyiptom erősíti mezőgazdasági kapcsolatait – ebben állapodott meg Nagy István és Ezz el-Din Abu-Steit egyiptomi agrárminiszter. A két tárcavezető egy mezőgazdasági munkacsoport létrehozását tervezi annak érdekében, hogy a kétoldalú szakmai kapcsolatok új lendületet kapjanak – többek között az állattenyésztés és állategészségügy területén – a jó gyakorlatok átadása és beruházások révén.

Forrás: Nagy István facebook oldalaűforrás: Nagy IStván facenb