
Az új büntetési tételek szeptember 1-jétől érvényesek.
Hétfőn este jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely szerint gyökeresen megváltoznak a gyorshajtás és más közlekedési szabálysértések büntetési tételei. Mint ismert, az Orbán-kormány a július elején történt halálos Árpád-hídi baleset után ígért nagyobb szigort. A szabályok szeptember 1-jétől lesznek érvényesek.
A HVG által szemlézett dokumentum szerint, aki 50-es vagy annál lassabb sebességkorlátozásnál
- 15-25 km/órával lépi túl a sebességkorlátot, az 39 ezer forint bírságot kaphat,
- 25-35-ös túllépésnél 58 500,
- 35-45-ösnél 78 000,
- 45-55-ösnél 117 ezer,
- 55-65-ösnél 169 ezer,
- 65-75-ösnél 260 ezer
- 75 km/órásnál nagyobb sebességtúllépésnél pedig 390 ezer forint bírságot kaphat.
A lap kiemelte, hogy aki 50 és 100 km/h közötti korlátozású helyen lép túl a sebességhatárt, az hasonló büntetési tételekre számíthat, ott a legalsó, 39 500 forintos sáv a 15-30 km/h-s túllépésért járhat, a legfelső, 390 ezres pedig akkor, ha 105-tel többel megy, mint amennyivel szabad volna. Felhívták a figyelmet arra is, hogy aki olyan helyen hajt túl gyorsan, ahol 100-as sebesség fölött lehetne menni, 20-35 km/h-s túllépésnél várhat 39 ezer forintos csekket, 110-zel a megengedett tartomány fölött 390 ezreset.
Kiderült az is, hogy aki a vasúti átjáróba tiltás ellenére behajt, azt 65 ezer forintra büntethetik.
Emellett a kötelező haladási irány megszegése miatt is 65 ezer forintos büntetés jár, míg a behajtás tilalmának megszegése miatt 39 ezer forintos büntetés szabható ki. A leállósávon való haladásért 130 ezer forintra büntethetik az érintett autóst. Szintén 65 ezer forint a büntetése a kötelező haladási irány megszegésének, a behajtás tilalmának megszegése viszont csak 39 ezer forintba kerül. A leállósávon haladás büntetési tétele 130 ezer forint.
Ha a sofőr szervezetének véralkohol-szintje 0,30 gramm/liter alatt marad, vagy a levegőalkohol-koncentráció 0,15 milligramm/liter alatti, akkor 39 ezer forint a bírság, ha viszont annál nagyobb, akkor 130 ezer forint.
Forrás: atv.hu
https://www.atv.hu/belfold/20230815/gyorshajtok-kozlonyben-megjelent-rendelet#google_vignette