Kilenc megyében vakcinázzák a rókákat

Fotó forrása: Sokszínű Vidék

Idén ősszel is sor kerül hazánkban a rókák veszettség elleni vakcinázására – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

A folyamat során ezúttal is ebzárlat és legeltetési tilalom lép életbe ott, ahol a csalétkek repülőgépes kihelyezésére sor került. A Nébih őszi tervei szerint október 3-a és 18-a között zajlik majd a vakcinázás, ám ezúttal a déli és keleti megyékben. Így Fejér megyét nem érinti most az ebzárlat, ám Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyében várható. A rendszeres rókavakcinázásra szükség van, hangsúlyozza a hivatal, hozzátéve: eredményeképpen ugyanis hazánkban évek óta nem fordult elő veszettség.

Forrás: feol.hu