Kijárási tilalommal büntetné az oltatlanokat a magyar virológus

Fotó MTI, Czeglédi Zsolt

Erőteljes korlátozásokat szorgalmaz azokra az emberekre Boldogkői Zsolt virológus, akik nem vették még fel a koronavírus elleni vakcinát.

Boldogkői Zsolt virológus elsősorban az oltatlanokat korlátozná – meglehetősen drasztikusan. Az RTL Híradóban azt mondta, hogy 

este 8 vagy 10 óra után kijárási tilalmat rendelne el az oltatlanok esetében; tiltaná a tömegközlekedés használatát számukra; illetve  vidéken a kocsmába járást oltási igazolványhoz kötné.

A virológus hozzátette: az oltottak is képesek megfertőződni és továbbadni a vírust, noha sokkal kisebb eséllyel, mint a nem oltottak, ezért azonnal be kell vezetni a kötelező maszkviselést minden intézményben.

A molekuláris biológus legutóbb szeptember közepén beszélt arról a Szeged Televízió Téma című műsorában, hogy szerinte még mindig nagyon sokan vannak azok, akik nem veszik komolyan a koronavírus-járványt, és olyanok is nagyon sokan vannak, akikhez nem jut el elég információ a pandémiáról:

Van egy igen jelentős réteg, akiket semmifajta ész érvvel, kényszerrel sem lehetne rávenni arra, hogy beoltassák magukat. Emiatt is hangsúlyozom régóta, hogy valahogy fokozatosan bevezessük az oltási kötelezettséget.

Pár nappal ezelőtt Rusvai Miklós, a Magyar Tudományos Akadémia állatorvosprofesszora nyilatkozott arról hogy 
A VENDÉGLÁTÓHELYEKEN, A HIVATALOKBAN ÉS A KÖZINTÉZMÉNYEKBEN IS EL KELLENE KÉRNI A VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNYT, MERT ÍGY EMELKEDNE MAGYARORSZÁGON AZ ÁTOLTOTTSÁG. 
Rusvai Miklós arról is beszélt, hogy Magyarország Közép- és Kelet-Európa gócpontjának számít az Európai Járványügyi Központ hétvégi adatsora szerint. 
AZ OLTÁSSAL MOST CSÖKKENTJÜK AZ EGÉSZSÉGÜGY TERHELÉSÉT, VÉDJÜK AZ EMBEREKET, DE LASSAN „RÁ KELL ERESZTENI A VÍRUST A LAKOSSÁGRA”.
A professzor hozzátette: szerinte azt kell elérni, hogy ne hirtelen fertőződjön meg mindenki, de ha a betegség mindenkit elért, akkor lehet majd nyájimmunitás.

Forrás: index.hu, SzZ