Kézdivásárhelyi Református Kollégium megújulása

Tisztelt Korelnök Úr!

Tisztelt Képviselő Úr!
Kedves Túri Öregdiák!

Szeretettel és tisztelettel küldenék egy rövid tájékoztatót és mellékelve képeket, a teljesség igénye nélkül:

2022. június 12-én volt lehetőségem részt venni a Kézdivásárhelyi Református Kollégium által szervezett rendezvényen, -Farkas Ferenc Igazgató Úr jóvoltából-, amely iskolánk a Mezőtúri Református Kollégium testvériskolája 2006 óta:

„Anyaországi támogatásból újult meg, és felvette Csiha Kálmán nevét a Kézdivásárhelyi Református Kollégium 

Hármas ünnepre gyűltek össze Kézdivásárhelyen június 12-én, vasárnap: hálát adtak a külsejében megújult református templomért, a megújult óvodáért, valamint a Kézdivásárhelyi Református Kollégium új épületszárnyát is átvette az iskola közössége. A Csiha Kálmán püspök által alapított iskola ezentúl nevében is a valamikori egyházi elöljáró örökségét hirdeti, a névadó ünnepség keretében Vetró András szobrászművész által készített mellszobrot is leleplezték.

A Nemzetpolitikai Államtitkárságot Brendus Réka főosztályvezető képviselte az eseményen, aki ünnepi beszédében kiemelte: „Ma, az erdélyi református világ tekintete Kézdivásárhelyre szegeződik. Arra a többszörös ünnepre, amely egyszerre öleli át a templomot és az iskolát, az elődök előtti tisztelgést és a jövő nemzedékre való odafigyelést.”

Nagyon szépen köszönjük Magyarország Kormányának a támogatást, a segítséget!

Jó egészséget, szép estét, hetet kívánok!

Üdv.: Vasas István