
A Politico stábja francia lakosokat kérdezett a zavargásokról, akik elmondták, hogy teljesen ledöbbentek az elmúlt napokban kitört, javarészt bevándorló hátterű zavargók által okozott mérhetetlen pusztításon.
Ötödik éjszaka folytatódtak az elővárosi zavargások vasárnapra virradóra Franciaországban azt követően, hogy egy rendőr egy közúti ellenőrzés során lelőtt egy 17 éves helyi lakost a Párizshoz közeli Nanterre-ben.
Noha jóval kevesebb incidens történt az előző napokhoz képest, azonban ahogy arról a Mandineren is beszámoltunk, már egy francia polgármester otthonát is támadás érte, miután az elkövetők szombat este egy gépkocsival betörték Vincent Jeanbrun, a Párizstól délre található L’Hay les Roses nevű település vezetőjének kapuját.
„Félelem és szorongás lett úrrá mindenkin”
Colombes külváros egyik városi tanácsosa a Politiconak nyilatkozva elmondta, hogy a kijárási tilalom alatt álló francia városban az erőszakhullám szorongóvá és dühössé teszi a helyieket „Félelem és szorongás lett úrrá mindenkin” – mondta a városi tanácsos.
A beszámolóból kiderült az is, hogy júliusban a késő hétvégi délutánok általában a társasági összejövetelek és a zsúfolásig megtelt teraszok időszaka Saint-Denis sétálóutcáin, Colombes helyi életének szívében, azonban ezen a hétvégén a teraszok kiürültek, és a tulajdonosok a fosztogató hordáktól tartva fadeszkákat szegeztek a kirakatokra.
Kijárási tilalom
Miután Párizs külvárosának utcáin három egymást követő éjszakán zavargások tomboltak,
Colombes polgármestere, Patrick Chaimovitch szombat estétől éjszakai kijárási tilalmat hirdetett, amely a tervek szerint kedd reggelig tart. Sok más önkormányzat is hasonló intézkedéseket hozott.
Colombes egy sokszínű, 80 000 lakosú város – jómódú fiatal szakemberek és többnemzetiségű, szegényebb közösségek otthona. Nanterre városával határos, ahol a 17 éves Nahelt múlt kedden agyonlőtte a rendőrség. Mint sok helyen Párizsban és azon túl, az ezt követő erőszakhullám megdöbbentette a lakosokat.
A Politico tudósítása szerint szombaton egy helyi kiskereskedő előtt állva Julien Beaussier, a lakhatásért felelős városi tanácsos szórólapokat osztogatott a járókelőknek, hogy meggyőzze az elégedetlen lakosokat a kijárási tilalom szükségessségéről. Világossá tette, hogy a döntést éles viták, és a kialakult helyzet alapos mérlegelése után hozták meg.
A helyi közösségekben elkeseredettség uralkodik. Az emberek nem tudnak aludni” – mondta Beaussier, utalva a nyilvános könyvtár, a helyi üzletek és autók elleni támadásokra.
Kollégája, Aïssa Ben Braham, aki a munkálatokért és az épületekért felelős, szombat reggel először a város egyik leghátrányosabb helyzetű negyedébe ment, hogy felmérje a károkat. „Láttam egy tucat autót, amelyek csak egy utcában égtek fel” – mondta.
De kitért arra is: az emberek nem értik az egész helyzetet. „Félnek éjszaka, füst van, lángokban álló járművek, gyerekek, akik azt kérdezik, mi történik. Félelem és szorongás van” – tette hozzá. Az utcákban pirotechnikai eszközök és rendőrségi szirénák tartották ébren az embereket éjszaka.
Egyes utcákban a lakosok WhatsApp-csoportokat hoztak létre, hogy figyelmeztessék egymást a potenciális zavargókkal kapcsolatban.
Folyamatosak a fosztogatások
A városközpontban a 27 éves Amandine [kérésére megváltoztatták a nevét] szombat reggel bement az üzletébe, de az ablakát betörték, az üzletét pedig kifosztották. „Reggel 8-kor érkeztem, és nincstelenné váltam, nem maradt semmi” – mondta.
Az is kiderült, hogy a városban négy fosztogatót letartóztattak, ugyanis márkás bevásárlószatyrokkal sétáltak az utcákon, miután szétverték egy bolt kirakatát. Egy helyi bolt tulajdonosa is teljesen elkeseredett. Elmondta, hogy a magukból kikelt zavargók miatt legalább két hétig zárva vannak.
A Politico stábja a várost járva belebotlott egy 54 éves Jérôme nevezetű úrba is, aki egy pohár bort kortyolt barátaival, és elmondta, hogy teljesen ledöbbentette őket a kialakult helyzet, egyszerűen nem értik, az ügyből, hogy kerekedhetett fosztogatás, törés-zúzás és rombolás.
Elmondta, hogy van egy 17 éves fia, és természetesen megőrülne, ha így agyonlőnék. Azonban azt is elmondta, hogy ez akkor sem magyarázza meg azt, amit a fosztogatók művelnek. „Azok az emberek, a boltosok, akiknek tönkre teszik az üzleteiket fizetik meg az árát, holott semmi közük hozzá” – fogalmazott. Jérôme szerint a zavargások ellentétesek a város történelmével és életmódjával. „Colombes egy olyan város, ahol megszoktuk, hogy együtt élünk franciaként, feketeként, fehérként” – fogalmazott.
A lelőtt fiú nagymámája is nyugalomra int
A 17 éves fiatal nagymamája is megszólalt az unokája tragédiájával, és az incidens nyomán kialakult zavargásokkal kapcsoaltban. A nagymama nyugalomra szólított fel mindenkit, aki részt vesz a zavargásokban. Nem akarjuk, hogy Nahel tragédiáját ürügyként felhasználva boltokat, buszokat és iskolákat romboljanak le a tüntetők. Azt akarjuk, hogy csillapodjanak a kedélyek” – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy bízik abban, hogy a rendőrtisztet is megbüntetik, mint mindenki mást, aki felelős a történtekért.
Forrás: hirado.hu