
Új lendületet hozhat a délkelet-magyarországi közlekedésbe két tervezett gyorsforgalmi út építését célzó beruházás: két új Kőrös-híd épülhet a 47-es főút négysávosítása során. A frissen kiírt pályázat szerint Berettyóújfalu és Békéscsaba közötti 2×2 sávos közúti kapcsolat terveinek elkészítéséhez keresik a megfelelő kivitelezőt. A komplex munka négy fő részre tagolódik, hozva magával a régió közlekedésének forradalmi változását.
Több mint 37 kilométernyi szakaszon tervezhetik a 47-es út négysávossá bővítését – írja a Magyar Építők a meghirdetett közbeszerzés alapján.
A tender első részben Körösladányt elkerülő új, egybefüggő nyomvonalon tervezett 2×2 sávos, emelt sebességű főút épül majd, közel 12 kilométer hosszan. A tervezett fejlesztés magába foglal egy különszintű, két szintbeni csomópontot, egy vasút feletti műtárgyat, valamint egy legalább 30 méter támaszközű, 2×2 sávos új országos közúti hidat a Sebes-körös felett.
A pályázat szerint a kivitelezés második szakaszában a Köröstarcsát elkerülő új, egybefüggő nyomvonalon tervezett 2×2 sávos, emelt sebességű főút valósul meg mintegy 4,5 kilométeren. Emellett a 47-es főút is 2×2 sávra bővül 4,4 kilométer hosszan. A tervezett fejlesztés magába foglal egy legalább 30 méter támaszközű,
2X2 SÁVOS ÚJ ORSZÁGOS KÖZÚTI HIDAT A KETTŐS-KÖRÖS FELETT. AZ ÚJ INFRASTRUKTÚRA RÉSZÉT KÉPEZI MAJD OLDALANKÉNT EGY-EGY TENGELYSÚLYMÉRŐ ÁLLOMÁS, VALAMINT EGY KOMBINÁLT VADÁTJÁRÓ.
A harmadik részben Mezőberényt elkerülő új, egybefüggő nyomvonalon tervezett, 2×2 sávos, emelt sebességű főút épülhet meg hozzávetőlegesen 8,3 kilométer hosszan. A tervezett fejlesztés két különszintű csomópontot és egy vasút feletti műtárgyat foglal magában.
Az utolsó, negyedik részben Mezőberény és Békéscsaba között új, egybefüggő nyomvonalon tervezett, 2×2 sávos, emelt sebességű főút készül, mintegy 5,2 kilométer hosszan. A tervezett fejlesztés magába foglal egy különszintű csomópontot az M44 gyorsforgalmi úthoz kapcsolódóan, valamint két szintbeni csomópontot, jellemzően turbó körforgalomként.
A kormánynak nagy tervei vannak a délkelet-magyarországi közúthálózattal: 2030-ig több főúti összeköttetést létesítenének a román határig. ÁprilisbanSzijjártó Péter elmondta, hogy Magyarországon a Budapest és Békéscsaba közötti gyorsforgalmi utat el fogják vinni a határig, és akkor meglesz a lehetőség arra, hogy az Nagyszalontától délre becsatlakozzon a romániai gyorsforgalmi úthálózatába. „Megállapodtunk a határmetszési pontról is, Magyarországon a méhkerékiek már készülnek” – tette hozzá akkor a külügyminiszter.
portfolio.hu