Varázslatos, mikor először ehetünk a saját terményünkből.
A növénytermesztés hatalmas felelősséggel járó feladat. Nagy tudás, sok tapasztalat, elszántság és kitartás kell hozzá. Ismerni kell a növényt, amiről gondoskodik az ember. Tudni kell, hogy mennyi víz és napfény kell neki, hogy milyen földben érzi jól magát, hogy át kell-e ültetni, vagy lehet-e teleltetni. Lehet szó virágról, zöldségről vagy gyümölcsről – amink van, azt ismernünk kell. Akár egy kis konyhakert fűszernövényei, akár egy egész nagy kert fákkal és bokrokkal.
A zöldségtermesztés nálunk hagyomány. Tavasszal, kora nyáron mindig ültetünk és palántázunk. Paradicsomot, paprikát, uborkát, tököt, cukkinit, padlizsánt – igazából napestig sorolhatnám, hogy mennyi mindent termesztettünk már a hátsó kertben. A növények fő felelőse és mindent tudója nagymamám és édesanyám. Sokat tanulok tőlük, és ahogy idősödöm, úgy érdekel engem is egyre jobban ez a világ. Sok munkával és odafigyeléssel jár a kert gondozása és a növények felügyelése, de varázslatos érzés, mikor először ehetünk a saját terményünkből. A házi zöldség ízének nyomába sem léphet a bolti zöldség.
Idén pedig a párom is úgy döntött, hogy belevág a gazdák életébe. Nem is akármivel kezdett, rögtön egy igen erős paprikával, a habaneróval. Segítsége akadt bőven a családból, és egy pár hete meglett a munka gyümölcse, pontosabban a zöldsége, hiszen eljött az első szüret. Nagyon büszkék voltunk mind a ketten, és boldogan mondhatom, hogy nagyon jó paprikatermesztők vagyunk.
Forrás: heol.hu
