Kékkői Zoltán értesítése alapján: Jutalom is jár a szemétszedésért

A kép forrása: termeszetvedelem.hu

web.t-online.hu

A szervezők korosztálytól függetlenül várják a jelentkezőket.

Szemétszedői kihívás indult el az elmúlt hetekben Komlón azzal a céllal, hogy a városban élők is aktívan részt vegyenek környezetük megtisztításában – erről akkor lapunk is beszámolt. Az akció lényege az, hogy a városban eldobált hulladék összegyűjtéséről fotót kell készíteni, majd az internetre feltöltve öt ismerősünket is ugyanerre buzdítani. Ehhez hasonló kezdeményezést szeretnének most megvalósítani Magyaregregyen is. Éppen ezért elindították a Rendezett Egregy elnevezésű kampányt, amelynek első állomása egy szemétszedési akció.

Ebben részt venni szintén igen egyszerű, mindössze annyit kell tennünk, hogy összeszedjük a szemetet, amit éppen találunk az erdőben, réten, utcán, patakparton, majd zacskóba rakjuk. Az összegyűjtött hulladékot ezután fotózzuk le, a képet pedig töltsük fel a közösségi médiába #rendezettegregy megjelöléssel.

A szemetet ezután természetesen dobjuk be a legközelebbi kukákba, majd mossunk alaposan kezet – tanácsolják a szervezők. A jótettnek meglesz a jutalma is, a képeket feltöltők között ugyanis negyedévente ajándékcsomagot sorsolnak ki. A helyi kezdeményezés legfőbb célja persze az, hogy minél többen kötelezzék el magukat lakóhelyük és környezetük rendben tartása mellett.

Forrás: bama.hu, M.R.