Karácsony Gergely tegye egyértelművé az álláspontját

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

A kormány azt várja Karácsony Gergely főpolgármestertől, tegye egyértelművé az álláspontját a koronavírus-járvánnyal összefüggésben a főváros életének újraindítása ügyében – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely a tájékoztatón a koronavírus-járvány lelassulásáról, az új fertőzöttek számának csökkenéséről számolt be. Közölte ugyanakkor, hogy a területi különbségeket továbbra is látni: Budapesten és Pest megyében az aktív fertőzöttek 1240-en, vidéken 726-an vannak. Az elhunytak száma a fővárosban és Pest megyében 301, vidéken 82.

Az előző napi statisztikát ismertetve hozzátette: szerdán 39 új megbetegedést regisztráltak, és 10-en haltak meg. Így az elmúlt nap adata az egyik legjobb – értékelt.

A Miniszterelnökség vezetője továbbra is arra kért mindenkit, tartsa be a védelmi intézkedéseket, köztük a maszkviselés szabályait, mert ez feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az élet úgy haladhasson ismét a „normálisabb” kerékvágásban, hogy közben a fertőzések száma ne nőjön drámai módon.

Az önkormányzati együttműködést is megköszönte, közölve: Fürjes Balázs, a főváros és agglomerációja fejlesztéséért felelős államtitkár szerdán a főpolgármester helyettesével egyeztetett, és abban állapodtak meg, hogy vagy még májusban, vagy legkésőbb júniusban újra ülésezhet a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa.

Gulyás Gergely megjegyezte, ő is találkozott több polgármesterrel, köztük Szita Károly kaposvári polgármesterrel, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével, továbbá Debrecen, Székesfehérvár, Nyíregyháza és Zalaegerszeg polgármesterével.

Budapestre kitérve a tárcavezető azt mondta: meglepve olvasták Karácsony Gergely levelében az együttműködéssel kapcsolatos kritikát.

Úgy látják – folytatta -, megváltozott a főpolgármester álláspontja, és úgy gondolja, Budapesten is szükséges lenne az élet újraindítása. A miniszter erről azt mondta: a kormány azt várja Karácsony Gergelytől, tegye egyértelművé az álláspontját, és ha a kabinet jól érzékeli a főpolgármester véleményének megváltozását, akkor kész tárgyalni arról, hogy milyen formában, milyen határidővel indítható újra – szigorú menetrend szerint, védelmi intézkedések mellett – az élet Budapesten.

Arról is beszélt, a kijárási korlátozásokról szóló rendelet értelmében nincs lezárás a főváros és Pest megye, illetve a vidék között, de az a kormány kérése a budapestiekhez és a Pest megyeiekhez, hogy a központi régiót elhagyva is tartsák be a védelmi intézkedéseket.

Gulyás Gergely elmondta azt is: a gazdaságvédelmi akcióterv keretében elindultak a támogatási programok, eddig 3 ezer cég 44 ezer munkahely megtartására vállalt garanciát.

A tárcavezető úgy vélte, ez egy hét alatt komoly eredmény, azt mutatja, a vállalkozások számítottak ezekre a támogatásokra, igénybe veszik ezeket, cserébe pedig garanciát vállalnak, hogy a munkahelyeket megőrzik. Jelenleg az a legfontosabb a magyar gazdaságban, hogy a munkahelyeket meg tudják tartani, és ha szükséges, újakat hozzanak létre – magyarázta.

Kifejtette: az EU lehetővé tette a kormányoknak, hogy beruházásösztönző támogatásokat nyújtsanak 800 ezer eurós felső küszöbbel, és legalább ilyen összegben a cégeknek is részt kell vállalniuk a beruházásokban. Az erre szánt 50 milliárd forintos keretet máris túljegyezték, a kormány dönteni fog ennek a keretnek a megemeléséről – közölte. Hozzáfűzte: az új beruházások munkahelyeket teremtenek, ami lehetőséget biztosít arra, hogy teljesíthessék azt a vállalást, miszerint annyi új munkahelyet hoznak létre, amennyit a járvány tönkretesz.

Gulyás Gergely kitért rá: további fontos döntéseket is hoztak, megemelik a közfoglalkoztatottak keretszámát, átképzést, továbbképzést, felnőtt oktatást biztosítanak állami finanszírozással, a honvédelmi tárca pedig megemeli a szerződéses honvédek számát.

Közölte: a cél az, hogy gyorsan kielégítsék a munkaerőpiacon – főleg a kereskedelmi szektorból – jelentkező igényeket. Három hónapra jár az álláskeresési támogatás, azt szeretnék, ha ennél hosszabb ideig senkinek nem kellene munka nélkül lennie – mondta.

A tárcavezető hangsúlyozta: arról is döntöttek, hogy a veszélyhelyzet végéig meghosszabbodik a bérleti jogviszony az állam vagy helyi önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok esetén akkor is, ha a bérleti jogviszony magánszeméllyel áll fenn. Azt szeretnék elkerülni, hogy ebben a nehéz helyzetben bárki lakhatás nélkül maradjon – tette hozzá.

A miniszter arról is beszélt, nem volt igazuk azoknak, akik pánikszerű félelmet terjesztettek az érettségi megtartása miatt. Gulyás Gergely köszönetet mondott a tanároknak, diákoknak és szülőknek, továbbá mindenkinek, aki az érettségi lebonyolításában részt vett. A nehezén túl vagyunk – tette hozzá.

Szólt továbbá arról: amikor a Lisszaboni Szerződést az Országgyűlés ratifikálta, tudták, hogy minden nagy változásnak, amely az EU alapvető szabályait érinti, működését rendezi, vannak előnyei és hátrányai. Mindig is az előnyök közé sorolták, hogy megjelent az európai polgári kezdeményezés lehetősége, bár még nem látni, hogy egy ilyen kezdeményezés sikere esetén az európai intézmények mennyire veszik komolyan a kötelezettségeiket – vélekedett.

Elmondta: a nemzetiségek ügye, ami a magyar nemzet ügye is, mindig kiemelt fontosságú volt a magyar kormánynak, a polgári kormányoknak pedig különösen. Ezért minden olyan kezdeményezést támogatnak, amely a nemzetiségek jogainak védelmét, forrásokhoz jutását, fejlődését segíti – mutatott rá.

Közölte: most van egy ilyen ügy, ma éjfélkor jár le az európai nemzeti régiók megerősítését szolgáló polgári kezdeményezés, amelyet egy éve már ő is aláírt. A miniszter mindenkit arra biztatott, hogy akinek „a magyar nemzet ügye fontos”, írja alá a kezdeményezést.

Gulyás Gergely kérdésre igennel válaszolta arra, hogy van-e menetrend a felszabadított kórházi ágyak ismételt szolgálatba állítására. Közölte: ezzel összefüggésben meg is jelent egy rendelet. Először az alapellátást és a járóbeteg-ellátást szeretnék visszaállítani, ez a héten meg is kezdődött, és sokan igénybe is vették. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mindig pontos tájékoztatást fog adni, hogy milyen ellátásforma érhető el, a cél, hogy a normális rend minél előbb helyreálljon – mutatott rá a miniszter.

Minden megye adatai részletes bontásban hetek óta szerepelnek a koronavirus.gov.hu oldalon – közölte egy másik felvetésre. Jelezte azt is: egy nap sem végeztek el annyi tesztet, mint szerdán, a napokban elérik a százezres számot. A Semmelweis Egyetem vezetésével egyedülálló, reprezentatív tesztelést végeznek Európában, aminek a jövő héten a részletes adatai is megismerhetőek lesznek.

Arról, hogy mi lesz a lélegeztetőgépek sorsa, miután úgy tűnik, sikerült a járványgörbét ellaposítani, azt közölte: örülnek, hogy nagy számban tudják ezeket a gépeket beszerezni. Hozzátette: alig van olyan tudományos vélemény, amely ne valószínűsítené, hogy a járványnak lesz egy második hulláma. Amíg nincs vakcina, addig reális veszély, hogy legkésőbb ősszel lesz egy következő hulláma a fertőzésnek, és szeretnék, hogy annyi lélegeztetőgép rendelkezésre álljon, amennyi a tömeges megbetegedés esetén is biztosítja az ellátást. Ezáltal elkerülhetők lehetnek az olaszországihoz vagy a New York-ihoz hasonló helyzetek – jegyezte meg Gulyás Gergely.

A miniszter ismeretei szerint a legidősebb gyógyult magyar beteg 97 éves, a választókerületében, a Szent János Kórházban épült fel. Az ő esete mutatja, hogy még a legveszélyeztetettebb korosztályból is van, akinek sikerül meggyógyulni – mondta.

Arról, hogy Karácsony Gergely főpolgármester nyilvánosságra hozta a Pesti úti idősek otthonában zajlott vizsgálat anyagait, csatolva a főváros cáfolatait, és egyúttal a fővárosi kormányhivatal kizárását kérte a vizsgálatból, azt mondta: majdnem minden 10. megbetegedés itt történt, és a haláleseteket tekintve sem sokkal jobb az arány. Nem hiszi, hogy ne kellene felelőst keresni, tudják, milyen mulasztások történtek. Annak, hogy a felelősség kit, milyen mértékben terhel, nem egy politikai vitában, hanem hatósági eljárás során kell kiderülnie. Az illetékes a fővárosi kormányhivatal, és szakemberek folytatják le az eljárást, ami többi között arra keresi a választ, eleget tettek-e a járványügyi előírásoknak. A vizsgálatból eddig az derült ki, hogy nem – mutatott rá. Megjegyezte: azon az időszakon már több mint 30 éve túl vannak, hogy ha valamely politikusnak nem tetszett az eljáró hatóság, akkor másik kijelölését kérte.

Arról is beszélt, a koronavírus-válság felhívja a figyelmet arra, hogy az aktív kórházi ágyak jelentős részét kizárólag rehabilitációra használták. Szerinte ez helytelen gyakorlat, és meg kell vizsgálni, mit lehet tenni a rehabilitációra szolgáló ágyak számának növeléséért.

A BMW-beruházás csúszására vonatkozó kérdésre közölte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a jövő héten egyeztet a cég vezetőivel. Azt már megerősítették, hogy megvalósul a beruházás – jelezte. 2023 a legkorábbi dátum, amikor működni kezdene a gyár, remélik, ez tartható, így a 2023-as vagy 2024-es gazdasági növekedésre lehet minimális hatással.

Gulyás Gergely beszámolt arról is, hogy a védekezésre eddig mintegy 600 milliárd forintot fordítottak. Az uniótól e célra Magyarország egyetlen fillér pluszforrást nem kapott – erősítette meg.

A lefoglalt külföldi nyaralások sorsát firtató kérdésre elmondta: a polgári jog általános vis maior szabályai az iránymutatóak, hogy adott esetben mi és milyen formában jár vissza, a mostani helyzetben az utazási irodák sincsenek könnyű helyzetben.

Hozzátette: azt remélik, hogy július-augusztusban lehet már utazni, addigra a határok átjárhatóak lesznek, de felelősséggel nem lehet ezt állítani.

A minisztert kérdezték arról is, érkezett-e bocsánatkérő telefon vagy válasz Orbán Viktor európai politikai vezetőknek intézett levelére. Gulyás Gergely elmondta: a kormányfő az Európai Néppárt tagszervezeteinek küldött levelet, és a néppárt elnökétől, Donald Tusktól bocsánatérést várnak, hiszen olyan vádakat fogalmazott meg becsületsértő módon a magyar kormányfővel szemben, amelyeket az Európai Bizottság cáfolt. Egyértelművé tette a testület, hogy a magyar koronavírus-törvénnyel összefüggő aggályok megalapozatlanok voltak, és minden európai szabállyal összhangban van a jogszabály.

Klaus Iohannis román elnök magyarokat támadó nyilatkozatairól elmondta: a kormány abból indul ki, hogy a határon túli magyarokért is van a magyar államnak felelőssége, ezt az alaptörvény is rögzíti, és az elmúlt tíz év politikai döntései is ennek megfelelően születtek. Olyan mértékben kell konfrontálódni ebben az ügyben, ami érdekében áll az Erdélyben élő magyaroknak. Az külön felháborító, hogy – jobb híján – a jelenlegi román elnököt támogatták szavazatukkal. Összegzése szerint valóban soviniszta, idegengyűlölő, a magyar nemzetiséget durván sértő kampányban vesz részt a román elnök, és jó lenne, ha azonnal felhagyna ezzel.

Semmi szükség arra, hogy a román-magyar kapcsolatokat, amelyek őszinteségében, jó minőségében érdekelt a magyar fél, a román elnök ilyenekkel rombolja, vélhetően aktuálpolitikai okokból – közölte.

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő kérdésre úgy fogalmazott, a kormány reményei szerint a belföldi turizmus legkésőbb júniusban, de akár már korábban újraindulhat vidéken. A jelenlegi szabályok május 18-áig biztosan érvényben maradnak, az utána következő időszakról várhatóan jövő heti ülésén dönt a kabinet – tette hozzá.

A szóvivő elmondta, a Magyar Turisztikai Ügynökség ajánlásai az a célt szolgálják, hogy a vendéglátók megfelelő minőségű szolgáltatásokat tudjanak nyújtani a vírus további terjedésének megakadályozása mellett.

Szentkirályi Alexandra mindenkit arra biztatott, hogy lehetőleg belföldi turisztikai célpontokban gondolkozzon, mivel azzal a magyar munkahelyek védelméhez is hozzá lehet járulni.

Gulyás Gergely közölte, a most repülővel külföldről érkezőknek kéthetes karantént kell vállalniuk.

Elmondta, a sportszövetségek szabadon dönthetnek a nemzeti bajnokságok folytatásáról, az általános biztonsági szabályok pedig rájuk is érvényesek. A miniszter szerint semmi akadálya annak sem, hogy baráti társaságok focizzanak vagy bármilyen más szabadidős sporttevékenységet végezzenek, hiszen a testmozgás – a szükséges óvatosság mellett – hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez.

Gulyás Gergely megerősítette, a kormány egy nappal tovább sem szeretné fenntartani a veszélyhelyzetet, mint az indokolt lenne. Emlékeztetett, az alapjogok korlátozását is lehetővé tevő különleges jogrendre azért van szükség, mert máskülönben nem lehetne olyan intézkedéseket meghozni, mint a kijárási korlátozások, amelyek sértik a mozgás szabadságára vonatkozó alkotmányos jogot.

Szomorúnak nevezte, hogy amíg a kórházakban dolgozók megfeszített erővel küzdenek a vírus megfékezésén, addig egyesek közérdekű adatigénylésekkel adnak nekik pluszfeladatokat. A kormány azért tette lehetővé a későbbi adatszolgáltatást az intézményeknek, mert a jelenlegi helyzetben ez a feladatuk talán másodlagos – tette hozzá.

A Miniszterelnökség vezetője jelezte, a nyári gyermektáborok ügyét Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár járja körül, megtarthatóságukról pedig jövő szerdai ülésén dönt a kormány.

Gulyás Gergely elmondta, a paksi bővítéstől most elvont források nem jelentik a beruházás megvalósításának késlekedését.

A miniszter hangsúlyozta, valótlan, rosszindulatú csúsztatás azt hirdetni, hogy az isztambuli egyezmény kormánypártok általi elutasításának bármi köze lenne a nőkkel szembeni erőszak elutasításához. A kormány a lehető legdurvább szankciókkal sújtja a nőkkel szembeni erőszakot, azonban úgy gondolja, hogy nem történhet meg egy liberális genderszemlélet meghonosítása, mivel az ellentétes lenne a Fidesz választási kampányban is hangoztatott álláspontjával. Emellett az egyezménynek a bevándorlással kapcsolatban is olyan tartalma van, amivel a kabinet nem tud azonosulni – mondta.

A Freedom House minapi jelentéséről – amely szerint Magyarország már nem demokrácia, hanem hibrid rezsim – Gulyás Gergely azt mondta: a Freedom House kezd átcsúszni a civil szervezetek közül a „pártpolitikai aktorok” közé. A Freedom House egy liberális irányításnak és Soros György támogatásának köszönheti a létezését, így a szervezet nem bíró, hanem résztvevő a magyar politikai vitákban, és nem a kormány, hanem az ellenzék oldalán – fogalmazott.

A következő hétéves uniós költségvetési ciklussal kapcsolatban a miniszter azt mondta, rontja Magyarország pozícióit a magyar ellenzék brüsszeli áskálódása, ám nem olyan mértékben, hogy azt Orbán Viktor miniszterelnök ne tudná ellensúlyozni az Európai Tanácsban. Pedig jó lenne, ha például abban összefogás lenne, hogy Magyarország minél több EU-s forrásból részesüljön – tette hozzá.

(MTI, kormany.hu)