Kamatemelésről beszél az MNB, erősödik a forint!

MNB inflacios jelentes Virag Barnabas Balatoni Andras budapest 2019.06.27 Foto: Bodnar Patricia

A Magyar Nemzeti Bank egyes vészhelyzeti eszközeit gyorsan kivezetheti a monetáris politikából, és az inflációs kockázatok növekedése miatt fel kell készülni az alapkamat emelésére – nyilatkozta a Reutersnek Virág Barnabás. Az MNB-alelnök szavai szerint a gazdaság teljes újranyitásával járó inflációs kockázatok miatt már júniusban, megelőző jelleggel alapkamatot emelhet az MNB és közben az egyhetes betéti ráta emelésével is kezelheti a piaci helyzetet. Az eszközvásárlási program pedig egyelőre megmarad, hogy a kötvényhozamokat alacsonyan tartsák. A forint a monetáris politikai fordulat hatására erősödni kezdett.

Nem szabad alulbecsülni az inflációs kockázatokat – mondta Virág Barnabás, aki leszögezte, hogy az MNB célja továbbra is az árstabilitás fenntartása. A kockázatokra a jegybanknak megelőző jelleggel, proaktívan kell reagálni, júniusban pedig a monetáris politika a gazdaság újranyitásával új szakaszba lép.

Amennyiben szükséges, a kamatemelés lehet az egyik első lépés, ez megelőzi majd az eszközvásárlási program esetleges visszafogását. Virág ehhez hozzátette, hogy a rövid lejáratú kamatok kiigazítását proaktívan végzi majd el. A kamatpolitikát illetően az MNB alelnöke elmondta, hogy

az egyhetes betéttel fogják kezelni a rövid távú piaci kockázatokat, és fel kell készülni az alapkamat emelésére.

Az alelnök azt is elmondta, hogy be fog következni a válságmenedzsment eszközeinek kivezetése a következő időszakban. Egyes eszközök gyorsan kikerülhetnek az eszköztárból, másoki csak fokozatosan.

Virág Barnabás szavai arra utalnak, hogy a monetáris politika szempontjából jelentéktelen alapkamatot a 0,6%-os szintről az egyhetes betét 0,75%-os szintjére emelheti az MNB, és ez utóbbi további emelése sem kizárható. Valószínű, hogy a kétféle kamatot összeolvasztja az MNB, ami tisztább helyzetet eredményez. Nem meglepő, hogy a forint erősödésbe kezdett az üzenetek hatására.

Eközben a jegybanki eszközvásárlási program (QE) hosszú távú kamatokat leszorító hatására továbbra is támaszkodna az MNB, ami arra utal, hogy a hozamgörbe rövid oldala fog megemelkedni, és elsősorban a forint árfolyamának karban tartása lehet a cél. A forint egyébként az elmúlt napokban erősödni tudott, amiben szerepe lehetett annak, hogy a rövid lejáratú régiós kamatok közül a magyar a legmagasabb. Ugyanakkor Európa legmagasabb inflációja miatt a reálkamatunkra ez már nem igaz, és mivel mélyen a negatív tartományban van, az inflációs félelmek erősödésével a forint újra gyorsan gyengülő pályára kerülhetett volna, amit a jegybank érezhetően el akar kerülni, hiszen a jelenlegi gazdasági környezetben hiteltelenítette volna a monetáris politikát.

Forrás: portfolio.hu