Július elsejétől legfeljebb 2,5 millió forintos támogatást kaphatnak a legalább három gyereket nevelő családok új, legalább hétszemélyes személyautó vásárlásához.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára elmondta, a 2022. december 31-ig igényelhető támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki. Egy- és kétszülős családok is igényelhetik a családi pótlékra jogosító gyerekek után, harmadik gyerek esetén a várandósság betöltött 12. hete már jogosultságnak számít, a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyerekek pedig életkortól függetlenül számítanak – ismertette az államtitkár.
Közölte azt is, hogy a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) javaslatára bevezetett támogatást csak egyszer lehet igénybe venni, és nem kell előre kifizetni a 2,5 millió forintot, hanem ezt közvetlenül a Magyar Államkincstáron keresztül utalják majd a kereskedőnek.
Az autót nemcsak klasszikus adásvételi szerződéssel, hanem zárt végű lízingszerződéssel is meg lehet vásárolni, és az igénylőnek – vagy házastársának, illetve élettársának – B típusú vezetői engedéllyel kell rendelkeznie – tette hozzá.
Novák Katalin kérdésre válaszolva elmondta, hogy kizárólag személyautóra lehet igényelni a támogatást, lakóautóra például nem. Az autó árának nincs felső határa, és három évre elidegenítési tilalmat jegyeznek be a járműre, azaz három évig nem lehet eladni. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a családvédelmi akcióterv szorosan illeszkedik a kormány 2010 óta folytatott családpolitikájához, amely a magyar családokat helyezi a középpontba, és segíti a gyerekvállalás előtt álló és a már gyereket nevelő családokat is.
Mint mondta, Magyarország élen jár a gazdaság teljesítőképességének arányában a családokra fordított támogatások összegét tekintve, 2010-hez képest a kétszeresére növelték a családoknak nyújtott költségvetési támogatásokat, aminek köszönhetően ma jobban élnek a gyereket nevelő családok, mint 8-9 éve, és 20 éve nem volt olyan magas a gyerekvállalási kedv, mint tavaly.
Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke arról beszélt, hogy a hétszemélyes gépkocsi a nagycsaládosoknak nem „luxuseszköz”, enélkül vidéken nehéz boldogulniuk, és már a háromgyerekeseknek is gondot okozhat az ötszemélyes autóba három gyerekülést betenni.
Közölte, a szervezet 12 500 tagcsaládjának 93 százaléka rendelkezik autóval, 70 százalékuknak pedig 10 évnél idősebb gépkocsija van, így ők most lehetőséget kapnak arra, hogy környezetkímélőbb és biztonságosabb autót vásárolhassanak.
A kiosztott sajtóanyag szerint a támogatás igényléséhez igazolást kell kérni a jogosultságról a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatain vagy kormányablakokban, ezután hat hónap áll rendelkezésre, hogy megkössék az adásvételi szerződést.
A támogatást késedelmi kamattal együtt vissza kell fizetni, ha a nyilatkozat nem felelt meg a valóságnak, ha az igénylő nem jegyezteti be az elidegenítési tilalmat, vagy ha három éven belül a házastársi vagy élettársi kapcsolata megszűnik, és a gyerekek elhelyezése után már nem számít nagycsaládosnak a korábbi igénylő. Továbbá akkor is vissza kell fizetni a támogatást, ha azt örökbefogadott gyerek után állapították meg, de a támogatás igénylésétől számított két éven belül felbontják az örökbefogadást.
(MTI; kormany.hu)