Júliusban érkezik a nyugdíjemelés, év végétől visszamenőleg megkapják a pluszpénzt az idősek

Fotó beol.hu

Júliusban érkezik az évközi nyugdíjemelés. Erre hívta fel a figyelmet a kormányszóvivő a közösségi oldalán. Szentkirályi Alexandra azt írta: a júliusi nyugdíj mellett az azt megelőző hat hónap és a 13. havi nyugdíj után járó emelést is meg kapják az idősek – számolt be róla az M1 Híradó.  

A kiegészítő nyugdíjemelés mértéke 3,9 százalék. A folyósítás a megszokott módon történik, vagyis aki bankszámlára kérte az utalást, annak július 12-én írják jóvá pénzt, aki pedig postai úton kapja meg a nyugdíjat, annak a szokásos naptári napon viszi ki az összeget postás. A mostani emelés 2,6 millió nyugdíjast érint.

Orbán Viktor miniszterelnök még áprilisban írta alá a nyugdíjemelésről szóló rendeletet. Ennek értelmében az idei évben összesen majdnem 9%-kal nőnek a nyugdíjak Magyarországon a tavalyihoz képest.

“A háború miatt emelkednek az árak, nő az infláció, meg akarjuk védeni a nyugdíjasokat. Ez akkor lehetséges, ha a nyugdíjakat is megemeljük. Július elsejével visszamenőleg is megemeljük a nyugdíjakat így az egész évben, a 22-es évben a nyugdíjemelés mértéke 8,9% százalék lesz” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Forrás: hirado.hu

https://hirado.hu/belfold/cikk/2022/06/13/juliusban-erkezik-a-nyugdijemeles-ev-vegetol-visszamenoleg-megkapjak-a-pluszpenzt-az-idosek