Jövőre sehol sem égethetik majd a zöldhulladékot

Zöldhulladék-égetés. - A kép forrása: martonvasar.hu

Jövőre országszerte tilos lesz az avar és a kerti hul­ladék égetése, azokon a településeken is, ahol most egyelőre arra a helyi rendeletek lehetőséget adnak. A zöldhulladékot egyébként elviszi a szemétszállító cég, illetve komposztálásra is van mód. Továbbra is igényelhetők a barna kukák és a fekete komposztálóedényzetek.

Az Országgyűlés a közelmúltban fogadta el a vonatkozó törvény módosításáról szóló javaslatot, amellyel törölték azt a lehetőséget, hogy az önkormányzatok szabályozzák, mikor és hogyan lehet az adott településen avart, illetve kerti hulladékot égetni. Ezzel országos hatályúvá válik a levegő védelméről szóló kormányrendelet szerinti általános tilalom, tehát 2021-től az ország egész területén tilos lesz az avar és kerti hulladék égetése – ismertették az Agrárminisztériumnál.

Hangsúlyozták: az országos tiltás alapvetően az emberi egészség védelmét szolgálja. Bevezetését már csaknem tíz éve célul tűzte a kormány egy kormányhatározat elfogadásával. Megjegyezték: a hatályos regula szerint jelenleg is általánosan tiltott az avar és kerti hulladék elégetése, de az önkormányzatok saját rendeletben adhatnak ez alól felmentést meghatározott időszakokra és feltételek mellett. Megismételték: a módosítás ezt a lehetőséget szünteti meg a jövő évtől.

A szaktárcánál hozzátették: a teljes tiltás szükségessé teszi, hogy a megmaradó zöldhulladék kezeléséhez biztosítottak legyenek a feltételek valamennyi településen. Mostanra az önkormányzatok jelentős hányada megszervezte a zöldhulladék begyűjtését, komposztálását, esetleg áttért alternatív módszerekre, és ezért vissza is vonták az égetést szabályozó rendeleteiket.

Lapunk kérdésére, hogy melyik szervezet ellenőrzi majd a szabályok betartását, és hol lehet jelezni, ha valaki a tiltás ellenére avart és kerti hulladékot éget, elmondták: a jogszabályok szerint a járási környezetvédelmi hatóság az illetékes levegőtisztaság-védelmi hatóság. A vonatkozó kormányrendelet alapján 100 ezer forintnyi levegővédelmi bírságot is kiszabhat a szabályszegőkre.

Forrás: beol.hu , Licska Balázs