Jövő szerdán szavaznak az EP-ben

Fotó: tankonyvtar.hu

Jövő szerdán szavaznak az EP-ben a Magyarországról szóló jelentésről, amit több kritika ért az elmúlt időszakban – nem csak magyar oldalról. Egy cseh néppárti politikus szerint a dokumentum egyoldalú és politikai célokat szolgál. Szakértők szerint Soros György szervezetei által diktált szövegről van szó.

Tomas Zdechovsky, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának cseh politikusa júniusban nemmel szavazott az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) ülésén a Sargentini-jelentésre. Az M1-nek adott interjúban a politikus elmondta: sokat vitáztak a jelentésről, mert a cél az volt, hogy kompromisszumra jussanak. Véleménye szerint fontos, hogy a jelentés valós tényeket tartalmazzon.

A cseh politikus szerint Judith Sargentini jelentéskészítő azt erőltette, hogy politikai célzatú jelentés szülessen. A jelentés nem a magyarországi helyzetet akarta tükrözni, hanem összességében csak Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel akart foglalkozni – fogalmazott a politikus.

Hozzátette: nem egyértelműek a jelentés megállapításai, semlegesnek kellett volna maradni, azonban Sargentini csak a hibákat kereste és felesleges félreértelmezésekkel zsúfolta tele a szöveget.

Hibás és félrevezető

A politikus álláspontja egyértelmű. Véleménye szerint nem elfogadható, hogy hibás, félrevezető megállapítások szerepeljenek a jelentésben.

Tomas Zdechovsky szerint sokan tudják, hogy mi történik Magyarországon az NGO-k körül és hogy milyen küzdelem zajlik Orbán Viktor és Soros György között. Amennyiben ezeket csak baloldali szemszögből mutatják be, úgy, hogy a jobboldalt meg sem hallgatják, esély sincs arra, hogy egy semleges kompromisszum születhessen. Ez az Európai Parlament szégyene lehet – jelentette ki Tomas Zdechovsky.

Soros szövetségesei

Judith Sargentiniről fontos tudni, hogy Soros György megbízható szövetségesének számít az EP-n belül – jelentette ki Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa az M1 Ma reggel című műsorában. A szakértő szerint a jelentéskészítő munkássága tipikus példája annak, hogy egyes európai parlamenti politikusok az amerikai milliárdos érdekeit szeretnék érvényesíteni az intézményben.

A jelentést nézve elmondható, hogy a Soros György szervezetei által diktált szövegről van szó. Visszaköszönnek olyan mondatok, szlogenek, amelyeket Magyarországon már megszokhattunk a szervezetek részéről – jelentette ki a politológus. Hozzátette: nem tárgyilagos, nem objektív, egyoldalú, egyirányú és irányított dokumentumról van szó.

2019 májusában európai parlamenti választások lesznek. Pár évvel ezelőtt a magyar kormányt elmarasztaló Tavares-jelentés is az EP-választások idejére lett „időzítve” – hangzott el a műsorban. Deák Dániel szerint nem véletlen, hogy a Sargentini-jelentés szavazása pár hónappal a választások előtt van. Ez egyértelműen annak köszönhető, hogy kialakulta a frontvonalak a választási kampányban. Láthatóak a szemben álló felek: a bevándorlást ellenző és támogató országok, politikusok.

Pártokon átívelő vita

A politológus szerint Soros György megbízható szövetségeseinek frakciója az EP-ben a legnagyobb, tehát a néppártnál is többen vannak azok a politikusok, akik az amerikai milliárdos érdekei szerint politizálnak. A tét, hogy ezeket a képviselőket sikerül-e „eltüntetni”az EP-ből, vagy legalább a Soros-szövetségesek számát csökkenteni – fogalmazott a szakértő. Hozzátette: ez egy pártokon átívelő vita.

Deák Dániel kiemelte: a magyar álláspontot többen képviselik az európai állampolgárok közül, amire rezonálniuk kell az EP-képviselőknek is, hiszen amennyiben bevándorláspárti álláspontot képviselnek, akkor saját választóik fogják őket „elzavarni”.

(MTI, hirado.hu)