Jön a tavasz, jönnek a fontos döntések!

A tavaszi fejtrágyázás. - Fontos kiegészítők a növényi élettevékenységet segítő anyagok. - A kép forrása: agroinform.hu

A Polgári Kisgazda Képviselők Országgyűlési Csoportjának a szakértője fontosnak látja megjegyezni: a téli fagyokat és a sok esetben egyenlőtlen csapadék-eloszlást átélt gazdasági haszonnövényeknek nagy szüksége van a kedvező növény-élettani feltételek kialakítására. Ennek érdekében elsősorban a talaj biológiai életét kell beindítani. Az őszi gondos magágy-előkészítést csak most tudja igazán meghálálni a növény. A talaj ugyanis a legfelső rétegében tud átlevegőzni, be tudja fogadni a csapadékot, és tárolni is tudja azt. A nitrogén-fejtrágya és annak kiegészítői pedig optimális talajfizikai körülmények között beindítják a kedvező talaj-mikrobiológiai folyamatokat. (KPE)

Szépen fejlődő őszi búza 2019. február havának második felében. – A kép forrása: agaragazat.hu

Az ország különböző tájegységein igen vegyes képet mutatnak az őszi vetésű állományok. A repcék döntő többsége a komoly őszi aszály miatt nem mutat túlságosan jól. Az őszi vetésű kultúrák döntő többsége nagyon komoly energiadeficittel fogja kezdeni a tavaszt. Jön a tavasz, de kérdés, hogy az milyen lesz? Ha végig nézzük az elmúlt két évtized meteorológiai statisztikáit, akkor jól látható, hogy az átlagos, a növények számára kedvező időjárásnak van a legkisebb esélye. Manapság hazánkban az extrém tavasz sokkal jellemzőbb. Néha az aszályos körülményekkel küzdünk, néha pedig a túl sok csapadékkal és belvízzel. Néha a késői fagyokkal vagy havazással, néha pedig a hirtelen és túl korai felmelegedéssel, amikor gyakorlatilag a télből a nyárba vált az időjárás. A kedvezőtlen körülmények hatásainak csökkentése érdekében kora tavasszal javasolt az aminosav-, poli-szacharid és humin-sav tartalmú fejtrágya-kiegészítők használata. Ezeknek a hatása két irányba mutat: egyfelől a talaj tulajdonságaira, másfelől a növény életfolyamataira gyakorol kedvező hatást. Ezeknek a kiegészítőknek az előnyei: táplálja a talaj hasznos mikroorganizmusait, felgyorsítja a szervesanyag körforgást, javítja a talaj tápanyag-szolgáltató képességét, javítja a kijuttatott műtrágya adagok hasznosulási arányát, javítja a talaj szerkezetét, levegő- és vízháztartását, aktívabb gyökérzetet, valamint magasabb szintű tápanyagfelvételt eredményez, hatására intenzívebb lesz a gyökértömeg növekedés. Összességében a kezelés erőteljesebb tavaszi indulást, egyöntetűbb állományképet, fokozottabb vegetatív és generatív fejlődést, ezzel párhuzamosan jelentős hozamnövekedést is eredményez. (Forrás: agroforum.hu)