![magyar falu program Fotó Süli János Facebook oldala](https://www.kpe.hu/wp-content/uploads/2020/02/magyar-falu-program-Fotó-Süli-János-Facebook-oldala.jpg)
Önkormányzati tulajdonban lévő utcák, járdák, hidak és kerékpárutak felújítására pályázhatnak az ötezer lakosúnál kisebb települések a Magyar falu programban – jelentette be a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
Gyopáros Alpár közölte, a felhívás keretösszege ötmilliárd forint, út-, illetve hídfelújításra 45 millió forintig, járdafelújításra 10 millió forintig lehet pályázni. A pályázati felhívást már hétfőn közzéteszik a kormany.hu és a magyarfaluprogram.hu oldalon, pályázni pedig június 12. és július 12. között lehet majd – ismertette a kormánybiztos.
Gyopáros Alpár hangsúlyozta: az út- és járdafejlesztés az egyik legnépszerűbb felhívásuk a Magyar falu programban, 2019 óta több mint 4500 nyertes pályázatot támogattak. Kitért arra is, hogy az állami kezelésű utak felújítása is folyamatos 2019 óta: 286 milliárd forintból több mint négyezer kilométernyi útszakasz újult már meg.
Forrás: magyarfaluprogram.hu
https://magyarfaluprogram.hu/hirek/palyazni-junius-12-es-julius-12-kozott-lehet-majd