Jogszabály-módosítások révén lényegében megszűnik a repülőgépek okozta éjszakai zajterhelés Budapesten

Forrás MTI, Mónus Márton
A jogszabályi változásoknak köszönhetően éjfél és reggel öt óra között, a mélyalvási időszakban szinte teljesen megszűnik a repülőgép-forgalom Budapest felett, a Liszt Ferenc-repülőtéren tervezetten nem szállhatnak fel és le repülőgépek – jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter tegnap Budapesten sajtótájékoztatón. A korlátozáshoz szükséges jogszabály-módosítások „részben már életbe léptek, részben a legközelebbi jövőben életbe lépnek” – mondta Tarlós István. Kifejtette: ötről tíz csomóra emelték a le- és felszálláskor megengedett hátszél erősségét, a főváros felett kényszerűen végrehajtott éjszakai repülésekért akár 1000 eurós bírságot is kiszabhatnak, továbbá a zajmérési helyek számát az eddigi hatról tizenháromra növelik, és a lakosság is ellenőrizheti ezeket a méréseket. „Mindezek következtében az eredmény az lesz, hogy a mélyalvás időszakában gyakorlatilag Budapest felett a repülések megszűnnek” – fogalmazott. Palkovics László elmondta, az intézkedések azt szolgálják, hogy az éjszakai repülési műveletek számát szinte a nullára csökkentsék. A hátszélre vonatkozó szabályváltozásoknak köszönhetően a jelenleginél több repülőgép közlekedhet a gyéren vagy egyáltalán nem lakott délkeleti irányba, illetve irányból. Ez a módosítás szeptembertől kerül be a repülőtéri kézikönyvbe, amelynek módosítása jelenleg zajlik – közölte. Palkovics László elmondta, várhatóan szeptemberben vezetik be a maximum 1000 eurós zajterhelési díjat, a büntetés mértéke a repülőgép okozta zajtól függ majd. A tiltás természetesen a vészhelyzetekre nem vonatkozik.
MTI