Előre bocsájtom, nem vagyok jogász, csak egyszerű állampolgár. Valahogy úgy esett gyermekkoromban, hogy szüleimtől, tanáraimtól az az üzenet jött le, hogy vannak jogaim és vannak kötelességeim. Például jogom van választani (ugyan akkor még csak 1-ből 1-et lehetett és ezen nagyokat mosolyogtunk, persze magunkban, mert mást nem lehetett) de kötelességem a jogszabályokat betartani, a közösség érdekei azok előbbre valók a sajátomnál.
Nahát ma ezzel mintha semmire se lehetne menni. Ugye?
A jogszabályok csak azokra vonatkoznak, akik a fentiek szerint vannak szocializálva, a többiekre nem.
Csak egy pici szeletét tárom fel:
Történetem valós, de a kisebbségi retorzióktól tartva inkább fikcióként írom meg. Van egy település Magyarországon, ahol számosan élnek a kisebbségből. Nem szeretnek kötött munkaidőben dolgozni (egyáltalán dolgozni) ezért a „lomizásból” élnek, méghozzá egészen jól. A nem eladható kacatokat, szemetet a saját udvarukon, esetleg a városka utcáin halmozzák fel, ami, ha bizonyos méreten felül van meggyújtják fekete és egészségre rendkívül káros füsttel terítve az amúgy kertvárosias területet.
Egy dolog biztos nálunk, a tűzoltóknak és a rendőröknek mindig van munkájuk, tesznek róla.
Bár sok az őslakos, akik egyenként próbálnak csatát vívni – mondhatom eredménytelenül – de a hatóságoknak sem igazán sikerül úrrá lenni a problémán.
Azt hallottam – és ezen mélyen megdöbbentem – hogy a rendőröknek azt mondták: ezt nekik a polgármester megengedi, ezért húzzanak el. A rendőrök pedig elmentek.
A népes kisebbségi csoporton kívül mindenki csöndben, leesett állal hallgatott.
Mi ez, ha nem diszkrimináció? Akadályoztatva vagyunk az Alaptörvényben leírt és biztosított jogainkban (pl. egészséges élethez való jog), de bárki felemeli a szavát, a válasz az, hogy a kisebbséget mi diszkrimináljuk.
Hát hogy is van ez kedves honfitársaim?
A minap hallottam, hogy Németországban a mai napig adóznak a 80-as években bevándorolt és/vagy behívott kisebbség integrációjára. Úgyszintén van adó a 2015-ben beözönlöttek integrációjára, amitől a helyzet finoman szólva sem lett jobb.
Szerintem mi tudjuk igazán az eltelt közel 600 év távlatából, hogy minden integrációs kísérlet megbukik, ha nagyobb a szava a kisebbségnek, mint az őslakosoknak. Ezért nem kíván országunk csatlakozni a fékevesztett nyugati társadalmak lázas tevékenységéhez sem.
Azért ki kell emelnem, hogy vannak olyan bevándorlók – és külön tisztelet nekik – akik megtartva nemzeti identitásukat beilleszkednek, nem akarnak több jogot másoknál, megtanulnak magyarul – mivel itt élnek – törekvők és a társadalom igen hasznos tagjaivá válnak. (pl. sváb, tót, szerb, stb.)
De valamit tennünk kell. Az integráció – már, mint fogalom is – elbukott. Ha csak arra hivatkozással bármit meg lehet tenni, hogy én kisebbségi vagyok és biztos azért szólnak rá, vagy büntetik meg, akkor itt a vége a demokratikus társadalomnak.
Nem maradt más minthogy Sándor Györgyöt idézzem:
„Egyenlő pályák, egyenlő esélyek – én kerékpárral megyek.”
PI, KPE
