Jó úton az 1 %!

forrás: shutterstock

Az év első öt hónapjában – a májusi adóbevallási határidőig – sokszor szégyenkezem, olyan sokszor írok az egy százalékos felajánlás lehetőségéről, szükségességéről.

Gondolom unalomig ismert, hogy adónk egy százalékát arra jogosult társadalmi szervezetnek / egyesületnek, alapítványnak / , míg másik egy százalékát valamely bejegyzett, elismert egyháznak ajánlhatjuk fel.

Általam ismeretlen okból / lustaság, tudatlanság? / az arra jogosultak igen nagy része évről évre nem él a felajánlás lehetőségével.

Azt hiszem, ezek az emberek nincsenek annak tudatában, hogy a jó célt szolgáló társadalmi szervezetek munkájára, segítségére milyen nagy szüksége van sokaknak, és milyen nagy segítséget jelent ezen szervezetek munkájában, ha kellő anyagiakkal rendelkeznek.

Úgyszintén az egyházak is az élet számtalan területén végeznek oktatási, karitatív tevékenységet, amihez szintén pénz kell.

A felajánlások tehát jó helyre kerülnek, és akkor még ne is beszéljünk arról, hogy a Magyar Állam a felajánlók arányában még kiegészíti ezen befizetéseket! / Amit megint csak hangsúlyozni kell: ez senkinek nem jelent további terhet, hiszen a befizetett adóból történik a felajánlás! /

A közelmúltban számomra örömteli híreket olvashattam:

feldolgozták a 2020-as év adóbevallásait, és megállapították, hogy a korábbiaknál többen éltek a kétszer 1 %-os adófelajánlás lehetőségével, és az összeg is magasabb volt, mint az előző években!

A Polgári Kisgazdák számára szerintem soha nem volt közömbös a jó célt szolgáló szervezetek önkéntes támogatása, ezért valamennyiünk közös sikerének is érzem az emelkedő számadatokat! Bízom abban, hogy ez a tendencia a 2021-es év adóbevallásakor tovább fog emelkedni és jövőre még jobb eredményekről számolhatok majd be!

Dr. Bakos Zoltán, KPE szakértő