Játékos szemléletformáló anyag a legkisebbeknek

kpe.hu

A Polgári Kisgazdák környezetvédelmi szakmai munkáját segítő Zöld Áramlat Alapítvány honlapján került feltöltésre egy újabb szemléletformáló anyag, amely az óvónőknek, óvodapedagógusoknak nyújt jónéhány inspiráló ötletet.

Vargha Ildikó az alapítvány kuratóriumi elnöke a megjelenés kapcsán elmondta:

„Alapítványunk több mint egy évtizede dolgozik a környezetvédelem területén. Ez alatt az idő alatt több ismertetőt, oktatóanyagot készítettünk, a környezetvédelemről, a fenntartható fejlődésről, nemcsak felnőtteknek, döntéshozóknak, hanem gyerekeknek, diákoknak is.

Ez utóbbit igen szép és hálás feladatnak találtuk és sok pozitív visszajelzés kaptunk szülőktől, pedagógusoktól. Óvónők, akik találkoztak már az iskolás korosztálynak szóló környezeti nevelési anyagainkkal javasolták, hogy készítsünk az óvodás korú gyerekeknek is – a korosztályuknak megfelelő– ismertetőt, oktatóanyagot. Mivel magunk is gondolkoztunk már ezen, így ígéretet tettünk az elkészítésére.

Bizonyosak vagyunk abban, hogy az óvónők, óvodapedagógusok – már csak hivatásuknál fogva is – szívügyüknek tekintik a környezetvédelemre, a fenntarthatóságra való nevelést. Ismereteket adnak át, fejlesztik a gyermekek képességeit, valamint példát mutatnak a természet tiszteletére és szeretetére.”

Környezetük megóvása érdekében a döntéshozók felelősségvállalására,  tudományos tevékenységre, műszaki fejlesztésekre, beruházásokra is szükségünk van, de mindezeken túl környezettudatosan gondolkodó, cselekvő polgárokra. Ez utóbbihoz viszont elengedhetetlen a korán elkezdett, környezeti nevelés, szemléletformálás.

Az oktatóanyag a Zöld Áramlat Alapítvány honlapján megtekinthető illetve letölthető a következő linken:

http://www.zoldaramlat.shp.hu/hpc/web.php?a=zoldaramlat&o=zold_energiaval_a_jovoert_wlG8

Kékesi Márton, KPE szakértő, az alapítvány kuratóriumának tagja