Játék közben ismerkednek Gyomaendrőd nevezetességeivel az alsósok

Fotó: Balázs Anett

A Kiss Bálint Általános Iskola diákjai egy tehetséggondozó program során olyan helyi sajátosságokat keresnek fel, melynek köszönhetően valóban megismerik a várost, annak hagyományait, jelenét, természeti szépségeit, épített környezetét, így erősödhet a szülőföldhöz való kötődésük is.

Az elmúlt időszakban a diákok jártak már egy helyi asztalosműhelyben, kincskereső túrára indultak a holtágak partján és a gáton, mézeskalácsot sütöttek a Szent Antal Népházban vagy éppen számháborúztak az Erzsébet-ligetben. Legutóbb az endrődi tájházba látogattak, ahol ládakészítés, bútorfestés és kötélverés volt a feladat.

A gyerekek élvezettel kalapálták össze az előre kiszabott, csapokkal ellátott lapokat, melyekből egy kis ládikó készült. Ezután következett a festés, mindenki a megadott színskálából szabadon kiválasztva, egy kis szivaccsal állt hozzá a mázoláshoz.

– Egyik múzeumpedagó­giai foglalkozásunkon vesznek részt a gyerekek, ahol az útmutatások alapján festett ládát készítenek. Miután egyszínűre kenték a darabokat, sablonok segítségével önálló elképzelés alapján tudják majd kidíszíteni. A festett láda egy jeles darabja volt az egykori háztartásoknak, amelyben a lányok a kelengyéiket tartották, ezért választottuk ezt a bútordarabot – avatott be a részletekbe Barna Zsuzsa, az Endrődi Tájház és Helytörténeti Gyűjtemény múzeumpedagógusa.

Bartik Marcell zöldre festette a ládikáját. Az 5. osztályos tanuló élvezettel vette kezébe az eszközöket, és lelkesen osztotta meg velünk korábbi tapasztalatait.

– A múlt héten Kovácsné Nagy Katika tanár néni műhelyében voltunk, ahol papírt merítettünk, amit friss virágokkal díszítettünk. Eddig az volt számomra a legérdekesebb, de mindegyik foglalkozás nagyon tetszett – örvendezett a kisfiú, kinek véleményét osztálytársa, Egri Noémi is osztotta. A kislány stílusosan piros alapot választott a ládikónak, azt mondja, nem okozott számára nehézséget a kalapács használata, mint említette, csak egyszer hibázott.

– Az „Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt” projekttel az intézmény eddigi tehetséggondozó programját kiegészítő, tanórán kívüli programsorozatot kívánunk megvalósítani, melynek központi témája városunk, Gyomaendrőd. A program a térbeli-vizuális, természeti, illetve az interperszonális kapcsolatokat fejleszti. Mindez abból a szempontból is jelentős, hogy diákjaink – ahelyett, hogy az ország másik végébe utaznának tanulmányi utakra – bebarangolhatják a helyi nevezetességeket. Meglepő, de volt olyan tanuló, akinek némelyik helyszín teljes újdonság volt, azaz először látogatott el a Bárka látogatóközpontba, vagy ez idáig nem járt még a lombkorona sétány 15 méter magas kilátójában – fejtette ki Dinya Lívia, a projekt egyik koordináló pedagógusa.

Hozzátette, a diákok még egy helyszínre látogatnak el ebben a tanévben, aztán egy külön foglalkozást szentelnek annak, hogy az eddig bejárt helyeken készített fotókból, tárgyakból egy kiállítást rendeznek, melyet majd egy zárórendezvényen mutatnak be az intézmény többi tanulójának.

A programmal „kitágítják” a tantermeket
Dinya Lívia elmondta, a foglalkozásokat egyéni, külső helyszíneken valósítják meg, azért, hogy a gyerekek minél több személyes élményt gyűjtsenek. Hozzátette, amikor különböző múzeumokat, munkahelyeket meglátogatnak, az adott tevékenységeket kipróbálják, ezáltal mélyebb benyomás marad bennük az értékek előállításáról, vagy a természet szeretetéről. Mindezeket a különböző helyszínek szakembereivel történő beszélgetés és egyéni információgyűjtés is segíti, mélyíti.

(beol.hu, Balázs Anett)

 Várfi András a KPE választókerületi vezetője, a Békés megyei Közgyűlés társadalmi megbízatású Alelnöke szerint a fiatalok nevelésében alapvető fontosságú az, hogy szűkebb pátriájukat megismerjék, mert ez az egyik fontos kötődés a szülőföldhöz. A társadalomépítés ezekben a kisközösségekben kezdődik. (kpe.hu)