Itt vannak a legfrissebb adatok a terményárakról

A kép forrása: hajozas.hu

A búza ára több mint 50 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt, a takarmánykukorica ára 38 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbi árszintet.

Január elején még csökkent a búza ára

A Tallage által januárban közreadott tájékoztatás szerint csökkent a búza világpiaci ára 2021. december 10. és 2022. január 10. között. Ennek oka az argentínai és az ausztrál termés piacra kerülése.

Legnagyobb mértékben az argentínai terményár zuhant, ami magával húzta az EU-s árakat is, olvasható az Agrárközgazdasági Intézet legfrissebb jelentésében.

Január negyedik hetében az AKI PÁIR adatai szerint Magyarországon az egy évvel korábbinál 48%-kal magasabb áron kereskedtek az étkezési búzával. Átlagosan 101 ezer forint/tonna áfa és szállítási költség nélküli termelői áron forgott január végén. A takarmánybúzával 100,5 ezer forint/tonna (+52 százalék) áron kereskedtek ugyanekkor.

Annak ellenére tehát, hogy január elején kissé csökkent a búza világpiaci ára, pillanatnyilag további áremelkedésről beszélhetünk, hiszen az AKI decemberi jelentése szerint 2021 decemberének második hetében még átlagosan 98,9 ezer forint/tonna termelői áron kereskedtek az étkezési búzával.

Forrás: Agrárközgazdasági Intézet, agroinform.hu