„Itt az ideje, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a harcmező mellett a tárgyalóasztalnál is támogassák Ukrajnát”

Fotó pinterest.hu

A tűzszüneti tárgyalások megkezdését szorgalmazza az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon mögött álló katonai agytröszt vezető politológusa. Az amerikai sajtóban megjelent elemzésben – amelyet itthon az Alapjogokért Központ szemlézett – 13 pontban érvelnek az orosz–ukrán háború befejezése mellett.

Megnyerhetetlen háború címmel jelent meg összefoglaló a Foreign Affairs című, vezető amerikai külpolitikai lapban az orosz–ukrán háborúról. A Pentagon mögött álló agytröszt politológusa írásában a tűzszüneti tárgyalások megkezdése mellett érvelt.

Samuel Charap hangsúlyozza: a harcmezőn nem lesz megoldás, mert egyik fél sem ér el érdemi előrelépést, viszont a háborút nem lehet a végtelenségig finanszírozni.

Szerinte ugyanis a konfliktus kezelhetetlen költségeket okoz majd a Kijevet finanszírozó nyugati hatalmaknak, ráadásul az emberélet-veszteség és a pusztulás mértéke sem lesz tartható.

A háború befejezéséhez mindenképpen a diplomácia eszközeit kell igénybe venni, és egy tartós tűzszünetet kell elérni.

A politológus szerint még úgy is, hogy az orosz–ukrán területi vitákat jó időre félreteszik.

Samuel Charap arról is írt: Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége, de túl sok szó esik a felvételéről a NATO-ba, miközben erről a tagok között sincs megegyezés. Mint fogalmaz: más garanciákra van szükség. Ráadásul szerinte Ukrajna NATO-tagságát Vlagyimir Putyin orosz elnök veszélyként értékelné és folytatná a háborút. Ám

az Oroszországgal vívott közvetlen konfliktust mindenképpen el kell kerülni.

A tanulmány szerint egyes szankciókon enyhíteni kellene, ugyanis így a tűzszünet vonzóbbá válna Oroszországnak, mint a háború. Emellett arról is ír, hogy a Nyugatnak egy olyan megállapodásra is nyitottnak kellene lennie, ami minimalizálná egy hasonló válság kipattanásának lehetőségét Oroszországgal.

Samuel Charap írása végén kiemelte:

itt az ideje, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei a harcmező mellett a tárgyalóasztalnál is támogassák Ukrajnát.

A neves amerikai szaklapban megjelent esszé megállapításairól az Alapjogokért Központ azt írta: „mintha csak Orbán Viktort hallanánk.”

A magyar miniszterelnök már a háború kezdete óta ezt képviseli: azonnali tűzszünet és béketárgyalások kellenek.

Forrás: hirado.hu