Itt a trendforduló a lakáseladásokban? – Úgy tűnik, 2018 volt a csúcs

Forrás: Depositphotos

2019-ben hat év után először mérséklődött a lakáspiaci tranzakciók száma – derül ki a KSH legfrissebb felméréséből. A csökkenés a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 11%-ra becsülhető az egy évvel korábbihoz képest. Országosan a visszaesés a II. negyedévtől kezdődött, akkor 12, majd a III. negyedévben 14%-kal esett az eladott lakások száma. 2019 IV. negyedévében ötödével kevesebb eladás történt, mint amennyi egy évvel korábban, azonos feldolgozottsági szint mellett megfigyelhető volt.

Az országosan összesített adatok alapján az eladások az I. negyedévben még stagnáltak, a nagyobb városokban azonban már ekkor elkezdődött a visszaesés.

  • Budapesten 8,9, a megyeszékhelyeken 4,8%-kal kevesebb adásvétel jött létre az év első három hónapjában, mint egy évvel korábban. Ezt követően az év folyamán, elsősorban a nagyobb városokban, fokozatosan mérséklődött a forgalom. A megyeszékhelyeken a IV. negyedév forgalmának csökkenése 20% körülire tehető. Ennél is nagyobb a visszaesés Budapesten, amiben az is szerepet játszhat, hogy az elmúlt évben a lakásügyekkel kapcsolatos hivatali eljárások átfutása a fővárosban meghosszabbodott.
  • A kisebb városokban az I. negyedévi enyhe forgalomemelkedést 8 és 10% közötti csökkenés követte. A községek lakáspiacának éves forgalma csekély növekedést ért el, ami 2019 második felére is jellemző volt.
  • A széttartó területi folyamatok hátterében több, a lakáspiacot érintő intézkedés hatása is kimutatható. A nagyvárosok lakáspiaci forgalmának visszaesésében szerepet játszott a Magyar Állampapír Plusz 2019. júniusi megjelenése, a községek lakáspiacának élénkülése pedig a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) kiszélesítésével hozható összefüggésbe. 2019. július 1-jétől bevezették a falusi CSOK-ot, illetve a CSOK-támogatás és -hitel használt lakások vásárlására is elérhetővé vált.
  • Fontos hangsúlyozni, hogy az adásvételek számának csökkenése nem a mostani járvány következménye, hanem ez már – ahogy a 2019-es számok is mutatják – a tavalyi évben elkezdődött. A 11 százalékosra becsült országos visszaesés jelentősen magasabb a Duna House által eddig becsült számoknál, ráadásul az látszik, hogy az utolsó negyedévben ennél is magasabb, 20 százalékos volt a csökkenés. Ez jelentős részben Budapestnek is köszönhető, ahol a már említett okok miatt elsősorban a befektetési célú vásárlások tűntek el a piacról.

    A friss, havi szintű adatokról a Duna House ad ki rendszeresen becslést, amiből már az is látszik, hogy a járvány korlátozásai miatt mennyivel csökkent tovább az adásvételek száma. Emellett az új építésű lakások számában is erős csökkenés várható, erről ugyancsak a KSH mai építőipari számai tanúskodnak.

    Forrás: portfolio.hu