Itt a megvalósult ellenzéki egység

Fotó: origo.hu

Népszava: Eddig 49 ezren voksoltak az előválasztáson / A DK szerint csalás történt az előválasztáson

Karnyújtásnyira van az 50 ezres érvényességi küszöbtől a fővárosi ellenzéki előválasztás, miután hétfőn rekordot döntött a folyamatban résztvevők száma – írja a Népszava a szervezők statisztikájára hivatkozva. A napilap ismerteti: a hét első, az előválasztás ötödik napján több mint 13 ezren voksoltak, így csaknem 49 ezren vettek részt eddig az előválasztás második fordulójában.

A DK szerint választási csalás történt az előválasztáson – áll a párt hétfői közleményében, mely szerint tömegesen kaptak bejelentéseket egy félrevezető tartalmú automata hívásról, amely úgy állítja be Karácsony Gergelyt, mintha Gyurcsány Ferenc és a DK által támogatott jelöltje lenne, ehhez pedig Gyurcsány egy korábbi tévészereplésének hangját is felhasználták – számol be a 24.hu, hozzátéve: az ügy miatt a DK bejelentést tesz az előválasztást lebonyolító Civil Választási Bizottságnál (CVB). A testület elnöke, Magyar György az ATV érdeklődésére azt mondta: elutasították a DK bejelentését. Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke az esettel kapcsolatban a Népszavának azt nyilatkozta: pártjának semmi köze az egészhez, „a kezdetektől tiszta lapokkal játszanak”. A Népszava megjegyi: a hívások egy nem helyhez kötött, internet alapú vezetékes telefonszámról érkeztek, és felmerül a gyanú, hogy valaki kívülről szándékos zavarkeltéssel akar beavatkozni az ellenzéki előválasztásba. A telefonszámról a nyugatifeny.hu azt állítja: „korábban az MSZP propagandacége, a Publicus Intézet indított róla hívásokat, de toboroztak róla az MSZP fáklyás felvonulására is”.

Az Origo arról ír: néhány belvárosi sátortól eltekintve lézengenek az érdeklődök az előválasztás sátrainál, ahol a „roncsderbiben” részt vevő pártok külön standoknál agitálnak jelöltjük mellett. A portál hozzáteszi: a Momentum élve az alkalommal még adathalászatba is kezdett, ők ugyanis nemcsak Kerpel-Fronius Gábor brosúráit „tukmálják” az emberekre, hanem támogatói aláírásokat is gyűjtenek, ami mellé a személyes adatokat is elkérik.

Pénzügyileg és jogilag is teljesíthetetlenek az ellenzéki főpolgármester-jelöltek ígéretei – hangoztatta Tarlós István főpolgármester az M1 hétfő reggeli műsorában. Ha Karácsony Gergely és Kálmán Olga főpolgármester-jelöltek „ígéreteit összeadom, be lehet csukni a kaput” – közölte Tarlós István, rámutatva: a vasárnap esti előválasztási vitán csak a DK jelöltje körülbelül 2000 milliárd forintnyi nem létező pénzt költött el. A Karácsony Gergely tervei szerint félmilliárd forintnál értékesebb ingatlanokra vonatkozó adó és a lakatlan ingatlanokra kivetendő adó kapcsán arra figyelmeztetett a főpolgármester, hogy Budapest ilyen adókat nem vethet ki. „Olyan hülyeségeket még az életben nem hallottam, mint amit ezek az emberek mondanak” – értékelt a főpolgármester, aki a Magyar Nemzetben közzétett levelében arról ír: az előválasztási ceremónia egy álcázott marketingtevékenység, amely nem a törvényes választás szabályai szerint történik.

Kálmán Olga hétfői sajtótájékoztatón arról beszélt: programjának minden pontját gazdasági számítások támasztják alá, vagyis rendelkezésre áll a tervezett intézkedések fedezete. Az ellenzéki aspiráns az Indexnek adott interjújában arról beszélt: a Fidesszel is együtt tudna dolgozni, de nem gondolja, hogy könnyű lenne a Fidesszel. Hozzátette: nem vélelmezi, hogy esetleges főpolgármesterré választásával összeomlana a „NER” és Orbán Viktor kormányfő belátná, hogy kár volt Budapestet „bűnös városnak” tartania, de nem tartja megoldhatatlan kérdésnek, hogy tárgyaljanak majd vele. Kálmán Olga azt veszélyesnek tartja, ha az MSZP-Párbeszéd oldaláról azt üzenik a választóknak, hogy komoly bizalomvesztés lehet, ha ő nyer az előválasztáson, mert akkor az MSZP-Párbeszéd szimpatizánsai majd nem biztos, hogy elmennek szavazni. Szerinte a fővárosban az a nagy baj, hogy a legtöbb beruházás, ami valóban történt Budapesten, azok a kormányról szóltak.

„Gratulálok a török ellenzék második, immáron fölényes és vitathatatlan győzelméhez! (…) Ha egy nyíltan erőszakos, illiberális diktatúrában, ahol újságírókat, civileket, ellenzékieket börtönöznek be, el lehet venni a legnagyobb várost a kormánypárttól, akkor mi, magyarok is el tudjuk venni Budapestet a Fidesztől” – írta közleményében az isztambuli főpolgármester-választás kapcsán Kálmán Olga, rámutatva: ha őt választják meg főpolgármesternek, akkor azt szeretné, hogy a szintén ellenzéki vezetésű Ankara mellett Isztambul is Budapest testvérvárosa legyen. Az Origo arra hívja fel a figyelmet: Karácsony Gergelynek az isztambuli voksolást értékelő Facebook-bejegyzéséből az derült ki, hogy Törökország fővárosa Isztambul, nem pedig Ankara. Miután a kommentelők felhívták a figyelmét a politikusnak, hogy Isztambul nem főváros, nagyvárosra javította posztját – jegyzik meg.

Már nem a bal- és jobboldal között húzódnak a frontvonalak, hanem azok közt, akik a bornírt, korrupcióba hajló kormányzást elfogadják, és akik a vállalkozások, a tudomány és a sajtó szabadságának pártján állnak – jelentette ki Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum főpolgármester-jelöltje a Mandinernek adott interjúban. Az előválasztást illetően leszögezte: „ha nem én nyerek, meg fogom kérdezni a győztest, mivel tudom támogatni.” A „kormányközeli” média által idézett korábbi Facebook-posztjairól úgy vélekedett: érdemes kontextusukban olvasni a bejegyzéseket. „Mondtam olyanokat, amiket tévedésnek érzek; és olyanokat is, amik valóban bántóak lehetnek, bizonyos dolgokért bocsánatot is kértem” – fűzte hozzá.

Szoros lett a küzdelem az ellenzéki főpolgármesteri előválasztáson, a részvételüket biztosra ígérők 41 százaléka támogatja Kálmán Olgát, 38 százalék Karácsony Gergelyt, 14 százalék Kerpel-Fronius Gábort – derül ki az IDEA Intézet múlt héten végzett kutatásából. A június 17-18. között készült felmérés szerint a választásukat biztosra ígérők 7 százaléka még nem döntötte el, hogy melyik jelöltet támogatja.

Hétfőn az ATV Startban Pokorni Zoltán az előválasztás kapcsán arról beszélt: „én annak szurkolok, hogy az ellenzék olyan jelöltet állítson, aki az önkormányzati választást nem ideológiai küzdelemként, érzelemittas nagypolitikai küzdelemként fogja föl, hanem praktikus ügyként, hogy mi történjen a fővárosban.” A XII. kerületi fideszes polgármester arról is szólt: Tarlós szerinte nem becsüli le az ellenfeleit, egy jó politikus pedig nem is dőlhet hátra, ha 8-10 százalékkal vezet. Demszky Gábor egykori főpolgármester az atv.hu-nak megerősítette, hogy szavazott az előválasztáson, és Kálmán Olgát támogatta, de a voksoláson túlmenően nem fog részt venni a DK által támogatott jelölt kampányában.

INDEX.HU, ORIGO.HU, 24.HU, ATV.HU, NEPSZAVA.HU, MANDINER.HU, NYUGATIFENY.HU, MTI, NÉPSZAVA, MAGYAR NEMZET