Iskolaőrséget hoz létre a kormány

Fotó kidsnews.hu

Iskolaőrség létrehozásáról döntött a kormány – közölte a Miniszterelnökség vezetője a csütörtöki Kormányinfón. Gulyás Gergely jelezte: az intézkedés mintegy 500 iskolát érint, ebből körülbelül 140150 szakiskola. Az iskolaőr része lesz a tantestületnek, állandó jelleggel jelen lesz az iskolában – azokban az intézményekben, ahol a legsúlyosabb fegyelmi problémák vannak –, és nagyrészt vélhetően korábbi rendőrök töltik majd be a posztot. Az iskolaőrnél fegyver nem lesz, de más kényszerítő eszközök lehetnek nála, és intézkedési jogosultsága is lesz – tudatta a tárcavezető, hozzáfűzve: kibővítik továbbá azoknak a bűncselekményeknek a körét, amelyeknél a büntethetőség alsó korhatára 12 év, és a pedagógusok sérelmére elkövetett összes bűncselekmény ebbe a körbe tartozik majd.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke úgy látja, hogy az elmúlt évben növekedett a pedagógusok ellen elkövetett támadások száma és általánosságban az iskolai agresszió mértéke- írja a Magyar Nemzet. „Az lenne a legjobb, ha összehangolt munkával, akár külsős szakértők bevonásával el tudnánk érni, hogy az agressziókészség csökkenjen, hogy az érintett fiatalok el se jussanak odáig, hogy rendőrnek kelljen beavatkozni” – vélekedett a lap megkeresésére az elnök.

MTI, MAGYAR NEMZET