Irányított áramszünet Franciaországban: leállnak a lélegeztetőgépek?

Fotó csikszereda.piarista.hu

Erőteljes aggodalom jellemzi Franciaországban a közhangulatot azt követően, hogy egy hete napvilágot látott az az anyag, amely a létfontosságú intézmények működése érdekében beütemezett, úgynevezett tervezett kikapcsolásokról, áramszünetekről szól.

A hálózat túlterhelése – stílusosan így jellemezte a Le Figaro szerdai száma azt a kommunikációs zavart, amely az ügy kapcsán a kormányzati kommunikációt jellemzi. Az irányított kikapcsolások ügyében többen is megszólaltak, így a villamosenergia-hálózatot üzemeltető RTE és a hozzáférést biztosító Enedis cég is.

Borne cáfol, Macron dühöng

Dühösen jelentkezett be kedden Emmanuel Macron Tiranából, ahol a nyugat-balkáni csúcstalálkozón vett részt.

A köztársasági elnök kemény szavakkal rohant ki „a félelem forgatókönyvei” ellen.

„A kormány, a miniszterek és az üzemeltetők szerepe az, hogy tegyék a dolgukat és energiát szolgáltassanak, ennyi az egész. Fel kell szólítani mindenkit, hogy legyen felelősségteljes, hogy a józanság uralkodjon – de nem arról van szó, hogy abszurd forgatókönyvekkel ijesztgetjük az embereket!” – hangsúlyozta Macron.

Az elnök környezetéből származó információk szerint Macron szinte dühöngött, amikor hazatérve végignézte a tudósításokat.

Azt követően, hogy az Enedis energiacég képviselője meglehetősen szerencsétlenül fejezte ki magát a BFM TV-n. A képviselő azt mondta: a lélegeztetőgépen otthon lévő betegek áramkimaradás esetén nem élveznek prioritást, és az őket életben tartó kórházi gépek esetleg nem terhelhetők árammal.

Valóságos pánik lett úrrá a kijelentés után. Akkora, hogy a lélegeztetőgépek kérdésére a kormányfőnek, Élisabeth Borne-nak kellett reagálnia a nemzetgyűlésben.

„Ellentétben azzal, amit néhány ügyetlen megjegyzés elhitethetett velünk,

kórházaink mindig el lesznek látva árammal, és az otthoni betegeket is mindig el fogják látni”

– biztosította a hallgatóságot Borne.

Viseljenek garbót!

A Le Figaro felidézi: Emmanuel Macron augusztus végén kemény hangon jelentette be „a bőség végét”. A köztársasági elnök már ekkor külön kitért az energia kérdésére és az ukrajnai háború következményeire. Néhány héttel később Borne arra figyelmeztetett, hogy nincs azonnali alternatíva az orosz gázimport csökkenésének ellensúlyozására – ám

szavait akkor senki nem vette komolyan.

Most viszont kudarcot vallott az a terv, amit a miniszterelnök így fogalmazott meg: „a mi felelősségünk az, hogy minden forgatókönyvre tervezzünk, színlelés és hamis félelmek keltése nélkül. Tökéletesen megértem a kérdéseket, a félelmeket, amelyek abból az egyszerű tényből fakadhatnak, hogy nagyon hideg január lehet”.

Olivier Véran kormányszóvivő azt ajánlotta: ne a félelmeikre koncentráljanak az emberek, hanem a cselekvésre. A franciáknak azt ajánlotta: viseljenek garbót, és mossanak csúcsidőn kívül.

Forrás: hirado.hu