Ingyenes nyári táborok várják a gyerekeket Somogyban

A kép forrása: kozim.hu

A szünidő közeledtével kezdődnek a nyári napközis táborok, a megyében minden általános iskola szervez ilyet. Ezek rendszerint ingyenesek, hiszen mindkét tankerületben az Emberi Erőforrás Operatív Program (EFOP) támogatásával szervezik meg.

Pozsár Mónika három gyermeket nevel, közülük ketten iskolások. – Az intézmény által szervezett sporttáborba mennek majd – mondta lapunknak a családanya. – Ez nagyon jó, mert ismert környezetben, ismert emberekkel, barátokkal töltik az időt. És az sem utolsó szempont, hogy ingyenes, mert számos táborlehetőség közül lehet válogatni, de ezek rendszerint roppant drágák. A Kaposvári Tankerületi Központ arról tájékoztatott, hogy idén nyáron az Erzsébet-táborokban tizenhat iskolából hatszázhetvenhat diák pihen majd hat turnusban, ahol hatvannyolc pedagógus foglalkozik velük. A nyári szünet első két hetében pedig tematikus programheteket szerveznek, ezek részben napközis, részben bentlakásos jellegűek. A tervek szerint tizenöt intézményből ezerötszáztizenhat gyerek vesz majd részt ezeken. A programban részt vesz a Kodály Zoltán központi Általános Iskola és tag­iskolái, a Duráczky Óvoda, Általános Iskola és Módszertani Intézmény, a Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és a Jálics Ernő Általános Iskola. (Forrás: Koszorús Rita/sonline.hu)

Molnár László római katolikus diakónus, a Kisgazda Polgári Egyesület Somogy Megyei Szervezetének az elnöke. – A kép forrása: kpe.hu

Molnár László római katolikus diakónus, a Kisgazda Polgári Egyesület Somogy Megyei Szervezetének az elnöke: nagyon fontos dolognak tartom a családok segítését abban, hogy a gyermekek a szünidőt tartalmasan töltsék el. A játék és az élmények fontosak a gyermek személyiség-fejlődésében. (KPE)