Ingyen is adhatnak le szemetet a Heves megyei hulladékudvarokban

A kép forrása: termeszetvedelem.hu

Dr. Ördög István a KPE elnökségi tagja, Heves megyei elnöke szerint jó kezdeményezés a helyi médiában közzétenni és folyamatosan felhívni a figyelmet arra, hogy van lehetőség a hulladék legális elhelyezésére. Rendszeres felhívással bizonyára kevesebb lesz a szemét az utak mentén.

 

Mint ahogy korábban írtuk, Eger és több megyei település határaiban is egyre növekednek a szeméthalmok, s olvasóink megfogalmazták: jó lenne tisztázni, mit és hová lehet vinni, hogy ne szőlőtőkék melletti kupacokban károsítsa a természetet.

Utánajártunk, pontosan milyen típusú hulladékból mennyi adható le díjmentesen a megyei hulladékudvarokban. Továbbá az ingyenesen leadható tételeken felül hol és milyen összegekért cserébe válhatnak meg a polgárok a szeméttől.

Az egri Homok utca 26-os szám alatt működő Hulladékgyűjtő udvarban lakosként bárki adhat le szemetet, aki az Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. és az NHSZ Észak-KOM Nonprofit Kft. szolgáltatási területén él. Az Egri Hulladékgazdálkodástól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy szállításkor a polgár köteles a lakcímkártyáját és személyi igazolványát az átvevőnek bemutatni, valamint igazolni, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díjat megfizette, legyen ez közös költség, csekk, vagy banki átutalásról szóló igazolás.

– Fém, akkumulátor és elektronikai hulladékok átadásakor az adóigazolványt is ellenőriznünk kell. A fenti igazolványokat szíveskedjenek magukkal hozni. Ezek hiányában – a hatályos jogszabályok előírásai értelmében – az átvételt meg kell tagadnunk – tájékoztatták portálunkat.

A nem veszélyesnek minősülő hulladéktípusok közül leadható papír és karton, üveg, műanyag csomagolási hulladékok és italos karton kiöblített állapotban. Fogadják továbbá az étolajat, a zöld hulladékot, a lomokat, például bútorokat, melyek a közszolgáltató által kihelyezett gyűjtőedény méretét meghaladják. Feleslegessé vált, vagy meghibásodott elektromos és elektronikai eszközöket is átvesznek, ezek kizárólag bontatlan állapotban adhatók le. Fémek és alumínium csomagolások, ólomakkumulátorok is otthagyhatók, ám felvásárlási árat nem fizetnek. Használt gumiabroncsból pedig kizárólag személyautó méretű, negyedévente hat darab hagyható a hulladékudvarban háztartásonként.

Bizonyos veszélyesnek minősülő eszközöket is átvesznek, úgy mint az akkumulátorok, szárazelemek, motor-, és hajtóműolajok vagy fénycsövek és izzók, továbbá gyógyszer.

– A hulladékgyűjtő udvarban lakossági mennyiségben vesznek át szemetet díjtalanul. A leadható adag nem veszélyes hulladékok esetében 250 kiló negyedévenként egy háztartásra, veszélyes esetében pedig 100 kiló negyedévenként. Mennyiségi korlátozás nélkül leadható papír és karton, műanyag, üveg- és fémcsomagolás, akkumulátor, elektronikai hulladék, étolaj, motor-, és hajtóműolajok – részletezte lapunk kérdésére az egri hulladékgazdálkodás.

Az NHSZ Észak-KOM Nonprofit Kft. egri Patak utcai létesítményeibe a mennyiségi korláton felül lom leadható 23 forint plusz áfáért, a zöld pedig 7 forint nettó áron. Az építési, bontási törmelékek a Városgondozás Eger Kft. által üzemeltetett, az egerszalóki útról megközelíthető inert hulladékkezelő telephelyen hagyhatóak, ahol lehetőség van egri lakosként egyszeri beszállítás esetén, évi hat mázsáig térítésmentesen átadni, egyéb esetben térítés ellenében.

Van hová vinni a szemetet

Gyöngyösön a Kenyérgyár utca 19. szám alatt is hasonló a helyzet. A Nyugat Hevesi Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz tartozó települések ingatlantulajdonosai közül az jogosult az NHSZ Gyöngyösi Hulladékkezelő Nonprofit Kft. által üzemeltetett hulladékudvar szolgáltatásaira, aki hulladékszállítási szerződéssel rendelkezik, közszolgáltatási díjfizetési kötelezettségnek eleget tett, személyazonosságát és lakcímét igazolja. Az udvar csak a háztartásokban – tehát nem az iparban vagy a vállalkozásokban – képződő hulladékok befogadására szolgál. A feltételek szinte változatlanok, a mennyiségekben akadnak csupán eltérések. Gumiabroncsokból például évente nyolc darab bevihető, veszélyes hulladékból egy évben száz kiló ingatlanonként az ingyenesen leadható mennyiség. Ezen felül csak térítés ellenében fogadják – írják honlapukon. Hatvanban szintén évek óta működik a hulladékudvar a Csányi úton lévő telepen. Vinni tehát van hová a szemetet, és háztartásoktól – reális mennyiségeket – ingyen vesznek át.

Forrás: heol.hu, Szabadi Martina Laura