Infláció: kiderült a boltok piszkos trükkje

Élelmiszer-polc. - A kép forrása: trademagazin.hu

Számos vállalat, főként a kereskedelemben, az építőiparban és a mezőgazdaságban az alapanyagárak növekedését jórészt ürügyként használta fel saját profitjának a maximalizálására, így a fogyasztói árak emelkedése nagyrészt „profitinflációnak” tulajdonítható – írja a müncheni ifo gazdaságkutató intézet kedden a honlapján publikált elemzésében.

Az energia és az alapanyagok, részegységek árának emelkedése önmagában még nem magyarázza meg a németországi infláció mértékét. „Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a gazdaság egyes ágazataiban a vállalatok az áremeléseket profitjuk növelésére használták fel. Ez különösen igaz a kereskedelemre, a mezőgazdaságra és az építőiparra” – jelentette ki Joachim Ragnitz, az ifo drezdai kirendeltségének helyettes vezetője.

A kutatóintézet a gazdasági teljesítményre vonatkozó hivatalos statisztikák adatok elemzése alapján jutott erre a következtetésre. Az ifo a nominális és az árkiigazított hozzáadott érték közötti különbséget vizsgálta, ami lehetővé teszi a végtermékek árának a nem a magasabb inputköltségekből származó emelkedésének kimutatását.

A koronavírus-járvány idején a magánháztartások magas megtakarításokat halmoztak fel, amit az idén már jórészt felszámoltak, hozzájárulva ezzel a kereslet felfűtéséhez – mutatott rá Ragnitz, megjegyezve, hogy „a kormányzati támogatások valószínűleg szintén hozzájárultak a kereslet támogatásához, ami bővítette az áremelések mozgásterét.” – idézi a jelentést az MTI.

A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei a Napi.hu hírlevelében.

Különösen a mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodásban, beleértve a halászatot is, valamint az építőiparban, a kereskedelemben, a vendéglátásban és a közlekedésben a vállalatok jelentősen nagyobb mértékben emelték áraikat, mint amire pusztán az inputárak emelkedése miatt számítani lehetett volna. Úgy tűnik, hogy egyes vállalatok a költségnövekedést ürügyként használják fel arra, hogy az eladási árak emelésével javítsanak a nyereségükön is – mondta Ragnitz.

Forrás: napi.hu

https://www.napi.hu/nemzetkozi-gazdasag/inflacio-bolt-ifo-dragulas.764626.html