FACEBOOK

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons

8 órával ezelőtt

💪 Friss lendület, régi értékek – új elnök az orosházi 𝑭𝑰𝑫𝑬𝑺𝒁 élén! 🍊

📢 A Fidesz orosházi szervezete új vezetőt választott Kovács Péter Dávid személyében. Péter Orosházán született, itt nőtt fel, és igazi lokálpatriótaként mindig is szívügye volt a város fejlődése.

👨‍👩‍👧‍👦 Közgazdász végzettségű, háromgyermekes családapa, aki hisz abban, hogy itthon, a szülőföldünkön is megtalálhatjuk a boldogulást. Több mint 20 éve a Fidesz tagja, jelentős önkormányzati tapasztalattal rendelkezik és jelenleg is a képviselő-testületben dolgozik.

🎤 Kovács Péter a tisztújító gyűlésen is megerősítette: „Számomra Orosháza érdekei állnak az első helyen, és ezt minden döntésünknek tükröznie kell. Ugyanakkor fontos, hogy határozott és építő jellegű alternatívát képviseljünk a jelenlegi városvezetéssel szemben, amely álláspontunk szerint nem orosházi érdekeket szolgál. Úgy látjuk, hogy több döntés mögött hódmezővásárhelyi tanácsadók és ejtőernyősök érdekei húzódnak meg”.

🚀 A 𝑭𝑰𝑫𝑬𝑺𝒁 orosházi szervezetének továbbra is egyértelmű célja, hogy Orosháza népességmegtartó ereje növekedjen, és minél több fiatal válassza a várost és környékét otthonául.

🗳️🇭🇺 A gyűlésen szó esett március 23-i időközi választásról. Ahogy azt már több fórumon is bejelentettük, a Fidesz Sándor Zoltánnét támogatja, aki ugyanebben a szellemiségben dolgozna az 1-es választókerület lakóinak érdekében.

🤝 Hajrá, Kovács Péter! Hajrá, Fidesz-Orosháza! 🟠
... Többet mutatKevesebb

🤝 Hajrá, Kovács Péter! Hajrá, Fidesz-Orosháza! 🟠Image attachmentImage attachment+2Image attachment
14 órával ezelőtt

💬 Kovács Péter: „Orosházi érdekekért mindent, idegen érdekekért semmit” – új elnököt választott a 𝑭𝑰𝑫𝑬𝑺𝒁 orosházi szervezete.

🟠✅ A tagság egybehangzó támogatásával Kovács Péter Dávid lett a szervezet új elnöke. Jó döntésnek tartom, hogy egy Orosházán született és azóta is itt élő, többdiplomás, közgazdász végzettségű, sokéves önkormányzati tapasztalattal rendelkező, háromgyermekes családapa vezeti mostantól a helyi csoportunkat.

☝️💬 Tisztújító gyűlésünkön az új elnök kiemelte, akárcsak a képviselő-testületben a Fidesz-frakció, a helyi szervezet is minden olyan ügyet támogatni fog, amely a város és térsége fejlődését szolgálja.

🟠 Hajrá, Kovács Péter! Hajrá, Fidesz-Orosháza! 🟠
... Többet mutatKevesebb

1 nappal ezelőtt

🍲🇭🇺👌 A XVIII. Orosházi Hagyományok-Ízek Versenyen idén is számos finomság, kiváló termék és színes kulturális program várta az érdeklődőket.

🎤 Az eseményen a jelenlévőket Kozsuch Kornél, a NAK vármegyei elnöke, dr. Kisérdi Imola az Agrárminisztérium vezető kormányfőtanácsosa, Brlázs Róbert, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, valamint Raffai János, Orosháza polgármestere társaságában köszöntöttem. Ezt követőn az Eötvös iskola aulájában magam is gratulálhattam a Kárpát-medencei Termék Versenyek nyerteseinek.

☝️ A rendezvény egyik nagyon fontos bejelentése volt, hogy Orosháza HÍR Régiós Központ lett. A jó hírt dr. Kisérdi Imola kormányfőtanácsos osztotta meg a jelenlévőkkel.

🇭🇺✍️ Ez azt jelenti, hogy az Orosháza és Térsége Gazdakör 2025-től a Hagyományok Ízek Régiók Program Dél-alföldi Regionális Központjaként fog működni. Céljuk, hogy a hagyományos termékeket előállító közösségeket összefogva szellemi tudásközponttá váljanak az egész dél-alföldi régió számára.

Békés-Csanád országgyűlési képviselőjeként és a Kisgazda Polgári Egyesület elnökeként is nagyon fontosnak tartom, hogy a helyi gazdatársadalom ezen mentorálás révén is fejlődjék, erősödjék. 👏
... Többet mutatKevesebb

🍲🇭🇺👌 A XVIII. Orosházi Hagyományok-Ízek Versenyen idén is számos finomság, kiváló termék és színes kulturális program várta az érdeklődőket.

🎤  Az eseményen a jelenlévőket Kozsuch Kornél, a NAK vármegyei elnöke, dr. Kisérdi Imola az Agrárminisztérium vezető kormányfőtanácsosa, Brlázs Róbert, az Orosháza és Térsége Gazdakör elnöke, valamint Raffai János, Orosháza polgármestere társaságában köszöntöttem.  Ezt követőn az Eötvös iskola aulájában magam is gratulálhattam a Kárpát-medencei Termék Versenyek nyerteseinek.

☝️ A rendezvény egyik nagyon fontos bejelentése volt, hogy Orosháza HÍR Régiós Központ lett. A jó hírt dr. Kisérdi Imola kormányfőtanácsos osztotta meg a jelenlévőkkel.

🇭🇺✍️ Ez azt jelenti, hogy az Orosháza és Térsége Gazdakör 2025-től a Hagyományok Ízek Régiók Program Dél-alföldi Regionális Központjaként fog működni. Céljuk, hogy a hagyományos termékeket előállító közösségeket összefogva szellemi tudásközponttá váljanak az egész dél-alföldi régió számára.

Békés-Csanád országgyűlési képviselőjeként és a Kisgazda Polgári Egyesület elnökeként is nagyon fontosnak tartom, hogy a helyi gazdatársadalom ezen mentorálás révén is fejlődjék, erősödjék. 👏Image attachmentImage attachment+Image attachment
Még több betöltése

Tagtársaink figyelmébe ajánljuk: Nem dönthetnek nélkülünk – kulcsfontosságú a véleménynyilvánító szavazás...

Egy új eszköz a véleménynyilvánító szavazás Ukrajna EU-s tagságáról; a szavazólapot biztonsági papírra nyomtatják, ami megakadályozza, hogy visszaélés történhessen - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda...

Máris láthatók az árrésstop hatásai

Az árrésstop harminc alapvetőélelmiszer-kategóriánál 10 százalékban szabályozza a kiskereskedelmi árrés mértékét. A kijelölt termékkategóriákban az árrés nem emelkedhet az eddig alkalmazott (januári átlag) fölé, ahol...

Tagtársaink figyelmébe ajánljuk: Itt az idő, az iskolák pályázati pénzből most...

A 2025. május 31-éig pályázható, a köznevelési intézmények általános infrastruktúra fejlesztésére, korszerűsítésére, átalakítására és bővítésére szolgáló TOP Plusz‑3.3.3‑23 felhívás keretében az iskolák iskolakert építésére...

AM: Cél, hogy a vásárlók a magyar terméket válasszák

Az agrárágazatot érintő fejlesztések mellett el kell nyernünk a fogyasztók bizalmát, dolgunk van ezen a téren - jelentette ki az agárminiszter csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Taktaharkányban, a Szerencsi Mezőgazdasági Zrt. telephelyén tartott alapkőletételi ünnepségen. Nagy...

Tagtársaink figyelmébe ajánljuk: Most került társadalmasítási szakaszba a 2025. évi egységes kérelmekre vonatkozó rendeleti...

Néhány perccel ezelőtt rakták ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara honlapjára, hogy társadalmasítási szakaszba került a 2025. évi egységes kérelmekre (területalapú agrártámogatások és kiegészítő támogatások) vonatkozó hazai rendeleti szabályozások módosítása. A KAP ST végrehajtási szabályainak módosítása...

TISZTELET A HŐSÖKNEK!

2025. március 15-én a Kisgazda Polgári Egyesület képviseletében Dr. Paál Sándor, az Országos Elnökség tagja helyezte el a megemlékezés koszorúját Balatonfüreden, a Tó partján...

A balatonfüredi Polgári Kisgazdák a kis-települési gazdálkodás egyéb formáiról

Minden tavasszal visszatérő probléma a kis-településeken a parlagfű-pollenek által keltett allergia. Ennek a tünetei az orrfolyás, a nehéz légzés és súlyosabb esetekben pedig a...

Megalakult a Pannónia Kincse Nyitott Porta Hálózat

Közgyűlést tartott csütörtökön reggel a Pannónia Kincse LEADER Egyesület a győrújbaráti Timaffy László Művelődési Ház és Könyvtárban. A Pannónia Kincse új kezdeménezéssel rukkol elő...

Jedlik Ányos Energetikai Program: 96 milliárd forint támogatás a hatékonyabb és zöldebb távfűtésért

„Az elmúlt 35 év legnagyobb távhőfejlesztési programját indítja el a kormány a Jedlik Ányos Energetikai Program keretein belül” – jelentette be Czepek Gábor. Az Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese arra is felhívta a figyelmet, hogy a 96 milliárd forint...

Már 184 millió fa elültetésénél tartunk az Országfásítással

Megfelelő ütemben halad a 2019- ben indult Országfásítási Program megvalósítása, az elmúlt években 184 millió fát ültettek az erdőgazdaságok, települések - közölte az agrárminiszter Leányfalun. Nagy István kifejtette, hogy a tárca vezetése stratégiai elemként tekint...
Videók
Video thumbnail
Dr. Turi-Kovács Béla beszéde a kommunizmus áldozatainak emléknapján
06:19
Video thumbnail
Dr. Turi-Kovács Béla Parlamenti felszólalása 2021.11.30.
02:28
Video thumbnail
Dr. Turi-Kovács Béla felszólalása a költségvetési vitában 2020.06.11.
11:00
Video thumbnail
Minden országnak joga van a bevándorlásra nemet mondani
43:07
Video thumbnail
Húszmilliárd forinttal támogatja a kormány bölcsődei férőhelyek létrehozását
01:27
Video thumbnail
Dr Turi Kovács Béla parlamenti felszólalása 2018 06 29
08:58
Video thumbnail
Győrasszonyfai KPE regionális találkozó 2018-06-23
01:11
Video thumbnail
Dr Turi Kovács Béla felszólalása a Parlamentben 2018 06 26-2
02:11
Video thumbnail
Dr Turi Kovács Béla felszólalása a Parlamentben 2018 06 26-1
03:19
Video thumbnail
KPE dunántúli regionális találkozó 2018. 06.23
01:21
Video thumbnail
Minden eszköz rendelkezésre áll az ország megvédéséhez
25:19
Video thumbnail
Határszemle és áldás 2018 06 08
03:55
Video thumbnail
A migránsvitában nem lehetséges a kompromisszum
38:10
Video thumbnail
Kormányinfó 115 A szegényebb államoktól vonna el pénzt az uniós költségvetés
01:39:28
Video thumbnail
Jövőre is folytatódik a Családi Otthonteremtési Program
00:42
Video thumbnail
Jövőre tovább csökken a munkaadói járulék
01:01
Video thumbnail
Népességcsere zajlik Európában
26:34
Video thumbnail
A mai nap alkalmat ad arra, hogy megköszönjük a határon túl élő magyaroknak,
00:48
Video thumbnail
Megemlékezés Pócspetriben szon hu
02:36
Video thumbnail
Magyarország nagyra becsüli az amerikai segítséget az ukrán konfliktusban
00:54
Video thumbnail
A következő kormányzati ciklus fő feladatai Echo Magyarország 2018 05 27 ECHO TV
02:35
Video thumbnail
Üzembe állhat a két új paksi blokk 2026 27 ben Süli János ECHO TV
12:15
Video thumbnail
InfoRádió Aréna Gulyás Gergely 1 rész
23:44
Video thumbnail
InfoRádió Aréna Gulyás Gergely 2 rész
22:59
Video thumbnail
Orbán Viktor megválasztott Miniszterelnök beszéde a Parlamentben 2018. május 10-én
37:51
Video thumbnail
Dr. Turi-Kovács Béla - a Parlament Korelnöke - megnyitó beszéde a 2018. május 8-i alakuló ülésen
06:07
Video thumbnail
Áder János Az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja vitán felül áll ECHO TV 3
18:02
Video thumbnail
Szijjártó Péter reagál a LIBE jelentésre ECHO TV
10:11
Video thumbnail
Lázár János Országgyűlési képviselő mandátumátadó beszéde Makói TV felvétele 2
15:51
Video thumbnail
Nemzeti érdek, hogy a fiatalok versenyképes tudással rendelkezzenek 1
05:37
Video thumbnail
Új szintre lép a V4 ek közötti ipari együttműködés
01:20
Video thumbnail
Magyarország döntött - Hungary has decided
00:50
Video thumbnail
Turi-Kovács Béla Mezőtúron 1 rész
00:58
Video thumbnail
Turi-Kovács Béla Mezőtúron 2 rész
01:17
Video thumbnail
Turi-Kovács Béla Gyomaendrődön
00:44
Video thumbnail
Turi-Kovács Béla Törökszentmiklóson
00:47
Video thumbnail
Turi-Kovács Béla Jász-Nagykun Szolnok megyében - Tanya
00:46
Video thumbnail
Orbán Viktor a Szolnok TV stúdiójában 2018 03 27
16:49
Video thumbnail
Akár csak az Országház jelkép Csengerben is szon hu
01:44
Video thumbnail
Turi-Kovács Béla: Ez a Jobbik kétségbeesett kísérletezgetése - ECHO TV
08:27
Video thumbnail
A fiatalokkal közösen kell megvédenünk Magyarországot. A tét az ő jövőjük.
00:41
Video thumbnail
A határzárnál
01:48
Video thumbnail
Gödöllőre, HÉV-vel
01:57
Video thumbnail
Az első út a várpalotai elkerülőn
00:48
Video thumbnail
Pásztorszobrot avattak Kesznyétenben
01:39
Video thumbnail
Szakmai fórumon tanácskoztak a gazdák
04:00
Video thumbnail
Kanizsa TV Híradó –Gazdafórum
02:03
Video thumbnail
dr. Turi-Kovács Béla parlamenti felszólalás 2017.04.04
03:05
Video thumbnail
Dr. Turi-Kovács Béla felszólalása a parlamentben 2017.03.21
04:06
Video thumbnail
Madocsán tartotta közgyűlését a Kisgazda Polgári Egyesület
03:14