Íme Marokkó válaszlépése: az ország hazahívta nagykövetét Svédországból a koránégetés miatt

mezohegyes.hu

Marokkó szerint a svéd kormány felelős a történtekért.

Marokkó meghatározatlan időre visszahívta svédországi nagykövetét, egyben a külügyminisztériumba kérette Svédország rabati ügyvivőjét, miután egy férfi széttépte és elégette a Korán muszlim szent könyv egy példányát Stockholm központi mecsetjének közelében szerdán.

A marokkói fővárosban, Rabatban közölték Svédország külképviseletének ügyvivőjével, hogy

a királyság határozottan elítéli „a támadást”, és elutasítja a „sértő és elfogadhatatlan” cselekedetet.

Marokkó szerint a svéd kormány a felelős azért, hogy az effajta provokációk megismétlődhetnek.

Salwan Momika, egy Svédországba menekült 37 éves iraki férfi megtaposta a koránt, szalonnaszeleteket csúsztatott bele, majd elégette néhány oldalát. A demonstráció a svéd főváros legnagyobb mecsetje előtt történt mintegy száz bámészkodó jelenlétében. Az eset egybeesik az íd al-adhával, a muszlimok világszerte megtartott áldozati ünnepével.

A korábbi reakciók

Az iraki kormány „betegnek és szélsőségesnek” nevezte a cselekedetet,

és úgy vélte, ez és az ehhez hasonlók „a gyűlölet és ellenségeskedés szellemét tükrözik, amiknek semmi közük a szólásszabadsághoz”. Felszólították az érintett kormányokat, hogy akadályozzák meg a maroknyi szélsőséges nem kívánatos követkeményekkel járó tetteit. Washington és Ankara is elítélte a történteteket.

Forrás: MTI, mandiner.hu

https://mandiner.hu/cikk/20230629_marokko_svedorszag_kulfold