Ifjú kajakosok versenyeztek a Mosoni-Dunán

A kép forrása: kisalfold.hu

A 8-12 éves korosztály lányai és fiúi nagy küzdeni akarással szálltak vízre, a nézőtéren pedig nagyon sokan szurkoltak az ifjú versenyzőknek.

 A vadregényes Mosoni-Dunán. – A kép forrása: evezvelem.hu

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség pályázatot hirdetett Régiós Eszkimó-Indián Játékok címmel. E pályázatot célozta meg a Kimlei Sárkányok Vízisport Egyesület, Jakab Mihály elnök vezetésével. A kiírás a 2007-2011-ben született versenyzők számára készült. Kimle ideális hely, a településen folyik át a Mosoni-Duna. A versenyfelhívásra a kimleiek mellett még hét egyesület jelezte részvételét, 200 fővel. A helyi evezősök ugyan csak pár éves múltra tekintenek vissza, de annál nagyobb lelkesedéssel vettek részt a versenyen. A kétnapos rendezvényen szárazföldi ügyességi versenyek, közös kajakozás, habparti a helyi önkéntes tűzoltók közreműködésével, közös tábortűz és még számtalan program tette színesebbé a versenyevezések közti időszakokat. A verseny a kiíró szövetség és a Vízi Rendészet előírásai szerint zajlottak a versenyek. A vízen kötelező volt a mentőmellény viselése. Az első három helyezett érmet és oklevelet kapott, a többiek egy-egy díszoklevelet. Az elismeréseket Csay Renáta maratoni világbajnok kajakozó, Joós István olimpiai és 2-szeres világbajnoki ezüstérmes kajakozó, Sztanity Zoltán olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó, Eller Gizella, Kimle polgármestere és Jakab Mihály, a Kimlei Sárkányok Vizisport Egyesületének az elnöke adta át. A hangulatos, izgalmas fordulatokban gazdag verseny nagyon tetszett a versenyzőknek, nézőknek, a szülőknek, az önkéntes segítőknek, akik hírét viszik Kimle településnek, azt, hogy Kimle igazi vízi paradicsom. A nagy hőség ellenére a verseny biztonságos volt, ami abban is megnyilvánult, hogy a kétnapos szolgálatot ellátó mentősöknek nem akadt dolga. (Forrás: kisalföld.hu/Talpas Balázs)

Valiczkó Mihály, a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének és a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlésnek a tagja, a Polgári Kisgazdák Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének az elnöke, Győrasszonyfa polgármestere. – A kép forrása: kpe.hu

Valiczkó Mihály, a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének és a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlésnek a tagja, a Polgári Kisgazdák Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezetének az elnöke, Győrasszonyfa polgármestere: a Polgári Kisgazdák számára végtelen öröm a fiatalok fejlődése, testi és szellemi megerősödése. A kötött iskolai feladatok után a szünidő beköszöntével elérkezett a boldog vakáció ideje. Ehhez ideális helyszín a gyerekek számára a víziparadicsom Kimlén. (KPE)