Időben szóltunk, a helyzet megoldása csak határozottan, az érvényes törvények használatával lehetséges / Vidnyánszky Attila: Ami az egyetemen jelenleg történik, a baloldali pártok irányításával valósul meg

MTI Fotó: Rosta Tibor

Ha van olyan terület, amely az egész nemzetet érinti, úgy az az oktatás és a kultúra. Fel kell tennünk a kérdést, hogy mit keres az Európai Unió Bizottsága olyan ügyben, amely kizárólagosan nemzeti szuverenitásunk részét képezi. Emlékezetbe idézzük, hogy a közel 400 év alatt, amit a Habsburg birodalom részeként, de a szuverén alkotmánnyal rendelkező államként töltöttünk el, Bécsnek az nem jutott eszébe, hogy nemzeti kultúránkba avatkozzon. (kpe)

Bizottsági meghallgatás

Egy órán keresztül foglalkozott a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyével az Európai Parlament (EP) Oktatási és Kulturális bizottsága. Az online ülésre technikai hiba miatt csak késve tudták bekapcsolni Vidnyánszky Attilát, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökét, aki azzal kezdte, hogy a kommunikációs nehézség az egyetem körüli helyzet metaforája is: mutatja, mennyire nem sikerül párbeszédet kialakítani – számolnak be többen. Vidnyánszky szerint minden, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) jelenleg történik, a baloldali pártok szervezésében és politikai irányításával valósul meg. Ezek a pártok nem szolidaritásból vettek részt a hallgatók október 23-án tartott megmozdulásán, hanem kampánynyitó gyűlést tartottak – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy „minden tárgyalásra és minden együttműködésre” készek. Hangsúlyozta azt is, hogy a színházi élet csodálatosan gazdag”, ezt várnák el az egyetemtől is, ami évtizedek óta túlságosan zárt, nem szolgálja ki a szakma egy jelentős részét.

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára felszólalásában közölte: modellváltás előtt több mint tucatnyi alkalommal folytattak konzultációt az SZFE vezetőségével, hozzátéve: a modellváltás az intézmény számára több autonómiát biztosít, emellett négyszeresére emelkedik az egyetem költségvetési támogatása. Kitért arra is, hogy a legsikeresebb nemzetközi színiegyetemek alapítványi fenntartásban működnek.

Upor László, az átalakítás miatt lemondott rektor azt emelte ki, hogy az intézménynek „kikényszerített átalakuláson” kellett átmennie, amelyben elveszítette autonómiájának garanciáját. Közölte, hogy a tárgyalásokra szóló meghívást azért utasították el, mert az előzetes megbeszéléseken az egyetem egyetlen kérését vagy követelését sem hallgatták meg. Az SZFE sosem politikai színben lépett fel, követelései mindig az intézményi autonómia védelmében szóltak – hangsúlyozta. Milovits Hanna, az SZFE diák-önkormányzatának elnöke elmondása szerint a kormány képviselői nem tárgyaltak senkivel az SZFE előző vezetéséből és a diákokkal sem.

A 444.hu szerint a felszólaló képviselők közül egyedül a szlovén Milan Zver támogatta Vidnyánszkyékat. Szerinte a média dramatizálja a tüntetéseket, amik politikailag motiváltak. Petra Kammerevert német szocialista politikus közölte: a magyar kormány régóta próbálja korlátozni az EU-csatlakozással minden tagállamra kötelező európai alapjogokat, és ennek része az SZFE ügye is. A Népszavának a politikus kijelentette: az Európai Bizottsághoz fognak fordulni az SZFE ügyében. Elfogadhatatlannak nevezte azt is, hogy Vidnyánszky Attila felszólalásában megrágalmazta a diákokat

Bocskor Andrea fideszes EP-képviselő az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy „a baloldaliak most éppen az SZFE reformja miatt kreáltak politikai ügyet” a felsőoktatás fejlesztését szolgáló programból.

Az ATV Híradó kérdésére, hogy miként értékelik a meghallgatást az ITM azt írta: ahogy azt György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár is elmondta, az SZFE ügye „a magyar felsőoktatás megújításának keretében értelmezhető”. Kitértek rá, hogy a modellváltással az autonómia nem csökken, hanem nő, hiszen az intézmény fenntartója már nem a kormány, hanem az egyetem kuratóriuma. Az SZFE körüli hangulatkeltés a baloldal politikai érdeke, amelyhez felhasználják a diákokat – írták.

Az egyetem körüli egyéb események

Közleményében reagált a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése és a Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma arra, hogy továbbra is folytatódik a sztrájk az SZFE-n. Eszerint sajnálattal értesültek az egyetemi sztrájkbizottság október 26-i közleményéről, „melyben annak résztvevői ismét az elzárkózást választották az érdemi párbeszéd megindítása helyett”. A kuratórium tárgyalási szándéka továbbra is él, s nyitottak vagyunk a felek közti együttműködés megindítására– tették hozzá.

Mindennapra tüntetést terveznek az SZFE-s diákok november 2-ától a Parlament elé – írják többen. „A tömeg erejével” nevű Facebook-esemény szerint beszédek nélkül flashmobokat tartanak meg minden este, addig, „amíg a célkitűzések megvalósulnak.”

Már 400 fölötti aláírónál tart az a petíció, amelyet annak ellenére indított el az ELTE néhány oktatója, hogy az egyetem vezetése kifejezetten kérte, hogy az ELTE nevében ne álljanak ki az SZFE és az egyetemi szabadság mellett – írja a 24.hu.

Az Origo azt írja, megdöbbentő képek jutottak a portál birtokába, arról, hogy milyen állapotok uralkodnak a blokád alatt tartott Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A tűzvédelmi szempontból fontos útvonalakat lezárták és rengeteg szemét – csikk, alkoholos üveg – látható mindenütt- írja a portál.

A Magyar Hírlap információi szerint talán már a hét második felében eldőlhet, igazolják-e a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) diákjainak első félévét. A lap egyetemről származó információi szerint jelenleg az a gyakorlat folyik, hogy a diákoknak a tüntetés függvényében írják jóvá a KRÉTA rendszerben az óráikat. A Magyar Hírlap úgy tudja, az egyetem diákjai között régóta szóbeszéd tárgya, hogy ez a félévük – tegyenek bármit is – valójában elveszett.

444.HU, 24.HU, MAGYARNEMZET.HU, MTI, NEPSZAVA.HU, ATV.HU, ORIGO.HU, MAGYAR HÍRLAP, NÉPSZAVA