Idén 5,9 milliárd forintra pályázhatnak a civil szervezetek

Szalay-Bobrovinczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. - A kép forrása: 168ora.hu

Megjelentek a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázati felhívásai, a civil szervezetek idén összesen 5,9 milliárd forintos keretösszegre nyújthatnak be pályázatokat – jelentette be a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára egy szakmai rendezvényen, Nyíregyházán.

Szalay-Bobrovniczky Vince elmondta, a felhívások a lebonyolító szervezet, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. honlapján (www.bgazrt.hu) jelentek meg. A kiírás szerint a civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására fordítható, úgynevezett összevont pályázatokra 2019-ben 3,5 milliárd, míg a helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatására pedig csaknem egymilliárd forintot különítettek el. A keretösszegből a civil információs centrumok (cic) támogatására 380 millió, normatív támogatásokra 194 millió forint jut, ezen felül rendelkezésre áll a 832 millió forintot tartalmazó egyedi keret is – közölte a helyettes államtitkár. Az egyszerűsített támogatások pályázatait február 22. és március 29. az összevont támogatási formára irányuló kérvényeket pedig január 16. és február 21. között lehet benyújtani. Szalay-Bobrovniczky Vince emlékeztetett, a kormány által létrehozott civil alap keretösszege az elmúlt években folyamatosan emelkedett, a 2013-2014-es több mint hárommilliárd forintos támogatási összeg idén csaknem hatmilliárd forintra nőtt. A civil élet jól működik az országban, a NEÁ-n túl körülbelül 280 milliárd forint „osztódik szét” állami – részben kormányzati, részben önkormányzati, illetve uniós programok – közreműködésével a civil szervezetek között – tette hozzá. Az idei kiírásról szólva a helyettes államtitkár azt mondta, valós és hasznos pályázatokat várnak, amelyek bizonyos értelemben terheket vesznek le az állam és az önkormányzatok válláról, illetve az adott civil terület fejlődését szolgálják. Az idei pályázatban megjelent az egyszerűsített támogatási rendszer, amelyek bevezetését a civiltörvény tavalyi módosítása tette lehetővé. Eszerint minden olyan helyi-regionális civil szervezet, amely két évre visszamenően rendelkezik számviteli beszámolóval és bevétele kisebb, mint ötmillió forint, kollégiumi bírálati rendszertől függetlenül automatikusan 200 ezer forint támogatást kaphat. Ez elsősorban a kisebb vidéki közösségeket erősítheti – tette hozzá. Az összevont pályázatok gyakorlatilag egyesítik a korábbi szakmai és működési célú forrásigényléseket, így a pályázónak immár csak egy pályamunkát kell benyújtania – ismertette Szalay-Bobrovniczky Vince. Mint mondta, a törvénymódosítás eredményeképpen ötről tíz százalékra emelkedett a normatív kiegészítő támogatások aránya, amivel a kormány azt szerette volna elérni, hogy a civil szervezetek az adománygyűjtés területén még nagyobb aktivitást mutassanak. Magyarországon a 2017-es adatok szerint 61 151 alapítvány és nonprofit szervezet működik. Tavaly mintegy 16 ezer pályázat érkezett a NEA-felhívásra, a legtöbb pályázati támogatást a Budapesten és környékén működő civil szervezetek tudták lehívni. (Forrás: MTI)

Íme a bizonyíték arra, hogy az ellenzék alaptalanul állítja a Nemzeti Kormányról, hogy az elakarja lehetetleníteni a civil-szervezeteket. A valóság az, hogy a Kormány minden társadalmilag hasznos civil-szervezetet támogat. (KPE)