Idáig jutottunk. Bulizó zenész fenyegette meg a Jászság országgyűlési képviselőjét

Fotó Szamoldki.hu

Verekedésbe és fenyegetőzésbe torkollott egy népes családi rendezvény a minap Jászapátin. A szomszédokat zavarta a hangos zene, ezért kérték a mulatozókat, hogy vegyék lejjebb a hangerőt. A zaj azonban tovább fokozódott, ezért egyikük elment a rendőrségre bejelentést tenni. Amikor hazaért, a bulizók már az utcán várták és megverték. Az utcabeliek Pócs János országgyűlési képviselőt is segítségül hívták, akit elmondása szerint a bulit szervező zenész megfenyegetett.

Néhány nappal az eset után vérfoltok jelzik a bántalmazás nyomait a Sas utcában. Az ott élők szerint vasárnap este elszabadult a pokol, megdöbbenve és félelemmel telve meséltek az esetről.

– Egy helyi zenész és a családja szervezett bulit az egyik gyerek elsőáldozása alkalmából. Már délután nagy hangerővel tombolt a zene, egészen késő estig, ami már kimerítette a csendháborítás fogalmát. Valószínűleg ezt elégelték meg a szomszédok, akik éjszaka pihenni szerettek volna – kezdte egy környéken élő fiatalember.

Megjegyezte, hogy nem ez az első eset a városban, néhány hete ugyanis szintén súlyos bántalmazásig fajult egy csendháborítási ügy. Akkor egy hetvenöt éves nyugdíjas férfi fejét a saját sziklakertjében zúzták be, a házuk ablakát pedig betörték.

– Ezt is, azt is hall az ember a vasárnap történtekkel kapcsolatban – vettet át a szót egy helybeli férfi.

– Az esti órákban jöttem ki az udvarra, mert nagy hangzavart hallottam. Akkor már rengeteg autó állt az utcában. A szomszédok mesélték, hogy arra kérték a bulizó családot, vegyék lejjebb a hangerőt. Ezt azonban nem tették meg, sőt még hangosabban zenéltek, a zaj fokozódott.

Erre az egyik szomszéd elment a rendőrségre bejelentést tenni és mire visszaért, már az utcán várták a mulatság résztvevői, akik nekiestek és agyba-főbe verték.

– Körülbelül harmincan ütötték a férfit, akit mentő szállított kórházba. Agyrázkódása lett, az arca és a teste kék-zöld. Ezt a borzalmat a feleségének és a gyerekeinek is végig kellett nézni – részletezte.

A Sas utcában élők nemcsak a rendőrséget, hanem Pócs János országgyűlési képviselőt is értesítették, aki ki is ment a helyszínre.

Jászapátin a Sas utcában bántalmazásig fajult egy családi rendezvény. A helyiek szerint valamikor nagyon békés volt a környék
Fotó: Beküldött fotó

– Elsőáldozási ünnepséget tartott a zenész és családja, egész nap bömbölt a zene – erősítette meg a honatya. – A szomszédok hiába kérték a bulizókat, hogy vegyék lejjebb a hangerőt. Egyiküket a zenész és még vagy harminc ember úgy megverte, hogy nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ekkor értesítettek és kimentem a helyszínre, valamint fokozottabb intézkedést kértem a rendőrségtől. Négy-öt rendőr nem mert beavatkozni, mert korábban őket is leüvöltötték. Épp akkor vitte el a mentő a szomszédot, amikor kiérkeztem. Az utcában már sokan gyülekeztek, azonnal kértem rendőri erősítést, mert kezelhetetlennek látszott a tömeg és összecsapástól tartottunk – számolt be érdeklődésünkre a képviselő.

Megtudtuk, hogy végül több településről hatvan-nyolcvan rendőr jött a helyszínre. Azt is elmondta, hogy a zenésztől fenyegetést kapott, miszerint „ő lesz a következő”. Másnap Pócs János a Facebookra posztolt egy fotót, és azt írta, megkapta a zenész fenyegető üzenetét, majd jelezte neki: „Várlak, de várnak még rád máshol is!”

– Rendet kell demonstrálni. Bízom benne, hogy a rendőrség és a bíróság példát fog statuálni – tette hozzá.

Őrizetbe vették a gyanúsítottat

Az esettel kapcsolatban csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt a Jászberényi Rendőrkapitányság egy helyi lakos bejelentése alapján ismeretlen tettesek ellen indított eljárást. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a feltételezett elkövetők 2021. június 6-án 19 óra körül Jászapáti egyik utcáján – előzetes szóváltást követően – bántalmazták a sértettet.

A rendőrök a helyszíni intézkedés során egy férfit előállítottak a Jászberényi Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vételéről határoztak és javaslatot tettek letartóztatásának indítványozására a területileg illetékes ügyészségnek. Az őrizetbe vett személy tettestársainak felkutatása folyamatban van – áll a közleményben.

Forrás: szoljon.hu