Horváth László: Törvénymódosításokat terjesztenek be a gyöngyöspatai iskolaügy kapcsán

FORRÁS MTI, KOMKA PÉTER

A törvénymódosítások, a világos beszéd és a világos határok szükségességét hangsúlyozta a gyöngyöspatai iskolaüggyel kapcsolatban Horváth László miniszterelnöki megbízott, a térség fideszes parlamenti képviselője szerdai sajtótájékoztatóján, ahol közölte, haladéktalanul törvénymódosítási javaslatokat terjesztenek az Országgyűlés elé. Ezek első lépése a köznevelési törvény módosításának már beterjesztett javaslata, amelynek középpontjában a többi között a tanárok biztonságának növelése áll. A kormánypárti képviselő véleménye szerint azoknak, akik hosszú időn keresztül bántalmaztak a környezetükben élőket, akik a közösbe soha nem tettek bele semmit, nem jár, nem járhatna kártérítés.

Szerdán az Emmi közölte, hogy benyújtotta az Országgyűléshez a köznevelési törvény módosítására vonatkozó javaslatot, melynek célja többek között a pedagógusbántalmazás megszüntetése.

MTI