Horváth László: A pert szervező alapítvány eszközként használja a cigány családokat

Forrás: Horváth László Facebook oldala

A gyöngyöspatai szegregációs iskolaügyben közvetlenül az érintett családokkal kell egyeztetni a kártérítésről, mert az ügyben pert kezdeményező alapítvány „eljátszotta hitelét” – jelentette ki a térség fideszes országgyűlési képviselője a településen tartott sajtótájékoztatóján. Horváth László azt mondta: írásos bizonyítékok birtokában állítható, hogy az alapítvány eszközként használja pártfogoltjait anyagi haszonszerzés és saját politikai céljainak elérése érdekében. Mindezek figyelembevételével is folytatni kell a megkezdett egyeztetéseket a pénzbeni kártérítés mellőzése, illetve az azt helyettesítő, személyre szabott oktatási lehetőségek elfogadása és biztosítása érdekében – fűzte hozzá a kormánypárti politikus. Horváth László aláhúzta: az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány és a pernyertes családok közötti másfél órás egyeztetés több résztvevő személyes beszámolója alapján eredménytelen volt és káoszba torkollott. Az eredménytelen találkozó végén az alapítvány képviselői fenyegetőzve hagyták magukra az érintetteket, akik közül néhányan becsapva érezték magukat. Ezek után volt olyan, aki nyilvánosságra hozta azt a „titkos messengercsoportot”, ahol az alapítvány és a perben szereplő cigány családok kapcsolatot tartottak egymással. A bejegyzések világos képet adnak a Soros György által támogatott szervezet céljáról, stílusáról és őszinteségéről – mondta a politikus, aki ezekből példákat említve úgy összegzett: az alapítvány olyan provokatív javaslat megfogalmazására buzdítja a cigány családokat, mely nem a megegyezés szándékát mutatja. Horváth László szerint az üzenetekben szó esik a szervezet és a perben érintett családok közötti megállapodásról, szerződésről is, mely felveti annak kérdését: ez milyen feltételekkel és tartalommal köttetett az eddig magukat önkéntes segítőként beállító alapítvány és a felperesek között.

Mohácsi Erzsébet, az alapítvány vezetője a Facebookon úgy reagált Horváth szavaira: „Nyilván van megállapodás az alapítvány és a felperesek között, különben hogy a csudába képviselhetnénk bíróságon?” Hozzátette: nem nekik van politikai céljuk, nem ők tartottak még egy sajtótájékoztatót is az ügyben, hanem Horváth. Farkas Lilla, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kurátora az ATV Híradónak azt nyilatkozta: szervezetük nem dolgozik a Soros-alapítványhoz köthető szervezetek részére, és azt javasolta Horváth Lászlónak, hogy olvassa el a jogerős ítéletet. Hozzátette: „az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány adott meghatalmazást ügyvédi képviseletre a pro bono, tehát ingyenes ügyvédeknek”.

A PestiSrácok.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy közérdekű bejelentést tett Tényi István az Igazságügyi Minisztérium felé, amelynek tárgya az Alaptörvény és a 2003-as „Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény között fennálló ellentét”. Mint közleményében kifejtette: véleménye szerint tisztázásra szorul, mi minősül szegregációnak.

MTI, INDEX.HU, PESTISRACOK.HU, ATV ESTI HÍRADÓ