Hidvéghi Balázs: A jövő évi EP-választások tétje élesebb lesz, mint eddig bármelyiknek

A kép forrása: kormany.hu

A Polgári Kisgazdák országosan szervezik az EP választásra a kampányukat. A szövetségeseinkkel közösen kívánjuk bemutatni azokat a képviselő jelöltjeinket, akik megválasztásuk esetén képviselni fogják az Európai Unió parlamentjében a kisgazda programunkat is. (TKB)

„A jövő évi európai parlamenti választások kampányában világossá fogjuk tenni azt, hogy mit gondolunk Európa jövőjéről, azon belül pedig Magyarország helyzetéről és szerepéről” – mondta a Magyar Hírlapnak adott interjúban Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Mint kiemelte: a brüsszeli bürokraták célja, hogy a döntési jogkörök központi hatóságok kezébe kerüljenek, és fokozatosan áterőltessenek egy olyan rendszert, amelyben a gazdasági bevándorlás természetes jelenség lenne. Ennek a törekvésnek a része a migránsvízum, hiszen ez valójában nem humanitárius vízum – tette hozzá. Hidvéghi Balázs hangsúlyozta azt is, hogy a migránskártyákkal kapcsolatban máig nem kaptunk érdemi válaszokat az Európai Bizottságtól. A CEU-val kapcsolatban közölte, hogy Magyarország nyitott arra, hogy külföldön valóban működő intézményekkel megállapodásokat kössön, de a CEU esetében továbbra sem lehet valós amerikai oktatási tevékenységről beszélni. MAGYAR HÍRLAP