Hét ország és a V4-ek vannak közös állásponton az agrárügyekben

Forrás: kormany.hu

A Polgári Kisgazdák régtől fogva arra bíztatták a kormányt és az agrártárcát, hogy szövetségeseket kell találni az Európai Uniós mezőgazdasági támogatások megvédéséért. Fontos a Visegrádi 4-ek egysége, de a kedvező eredményhez ez kevés lehet. Egy-egy számunkra kedvezőtlen uniós kezdeményezés megakadályozásához többnyire – ha egységesek vagyunk – a V4-ek elegendőek. Pozitív döntés eléréséhez azonban további szövetségesekre van szükség. Örömmel olvastuk a tájékoztatást, hogy további hét ország csatlakozott a V4-ek álláspontjához. Sajnáljuk, hogy szorgalmas kutakodás után sem tudtuk megállapítani, hogy Közép-Európában melyik ez a hét ország.

(TKB)

Egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő Közös Agrárpolitika irányába mutató javaslatokat tartalmazó nyilatkozatot fogadott el tizenegy ország agrárminisztere a Visegrádi Csoport kibővített agrárminiszteri ülésén Poznanban – közölte az Agrármisztérium (AM).

A tájékoztatás szerint fontos találkozóra került sor a Visegrádi Csoport országai és hét másik közép-kelet-európai uniós tagállam agrárminiszterei között a lengyelországi Poznanban, Magyarországot Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár képviselte.

A Polagra Food kiállítás keretében megrendezett tanácskozáson a Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország alkotta V4 csoport, valamint a hozzájuk csatlakozott hét másik uniós tagállam a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőbeni tartalmi elemeivel kapcsolatos, jelentős kérdésekben alakított ki közös álláspontot az októberi agrárminiszteri tanácsülés előtt – hívta fel a figyelmet a tárca. Hozzátették, hogy ezen az ülésen a német elnökség közös tanácsi álláspontot kíván kialakítani a KAP jövőbeni szabályozását illetően, ami indokolttá és időszerűvé tette az együttes fellépést több, még nyitott témában.

A résztvevő tizenegy ország közös nyilatkozatot fogadott el, amelynek javaslatai egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő Közös Agrárpolitika irányába mutatnak. A tagállami szubszidiaritás garanciális elemeinek megőrzése, a kisgazdaságok adminisztratív terhelésének megakadályozása, illetve a mezőgazdaságot érintő reális környezeti célok kitűzésének szükséglete egyaránt fontos témái voltak a tanácskozásnak – jelezte az AM.

A Polagra Food kiállításon Magyarország az Agrármarketing Centrum révén magyar borokat, fűszereket, sütőipari és mangalicatermékeket bemutató nemzeti standdal vesz részt, a magyar standot együtt nyitotta meg Jan Krzysztof Ardanowski lengyel agrár- és vidékfejlesztési miniszter és Feldman Zsolt államtitkár.

Az agrárminiszteri tanácskozás és a Polagra Food kiállítás mellett megrendezett magyar-lengyel bilaterális találkozón Feldman Zsolt, valamint a lengyel Szymon Giżyński államtitkár az agrárszakképzés területén történő együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá. Ennek alapján a következő időszakban érdemi együttműködés indulhat a felnövekvő generáció képzésében kulcsszerepet játszó oktatási intézmények, oktatók és tanulók között – áll az AM közleményében.

Forrás: MTI, infostart.hu