Hely, ahol összegyűlhet a tanyavilág lakossága

Fotó: Tóth Áron

Átadták vasárnap délelőtt a Remonda Lovasiskola felújított közösségi terét. A pályázati forrásból kialakították a vizes blokkot, új bútorokat csináltatták meg a kinti és benti foglalkozások megkönnyítése érdekében.

Egy új sátrat is vásároltak, ahol a táborok ideje alatt a gyerekek elvonulhatnak a tűző nap elől és ahol további közösségi programokat szervezhet a klub. A gyerekek megtanulhatnak kalácsot gyúrni és sütni is, ugyanis egy kinti kemencével is bővült a terület. Az egyesület egész évben különböző foglalkozásokat szervez a kisgyermekeknek, ám a pályázatnak köszönhetően mostmár olyan programokat és foglalkozásokat is tudnak szervezni, ami az idősebb korosztálynak szól.

Fotó: Tóth Áron

– Közösségi teret azért hoztuk létre, mert ez itt egy tanyás térség, egy elég sűrűn lakott térség. Több rendezvényt tartottunk már itt, hiszen már 10 éve vagyunk ezen a tanyán és úgy láttuk, hogy szükség van erre a kis közösségi tér kialakításához, hiszen szívesen jönnek ki családok, gyerekek, felnőttek egyaránt – mondta el a Remonda Szabadidős, Lovas és Sportegyesület elnöke, Gyeraj Andrásné.

(behir.hu, Szendi Rita, Fotó: Tóth Áron)

Hanó Miklós a KPE Békés megyei Elnöke, Békéscsaba Alpolgármestere a közösségek megerősödésében látja a város és a környező falvak, tanyák fejlődésének egyik pillérét. A másik lehetőség a Modern Városok és Falvak program, ami gazdaságilag támasztja alá azt az utat, aminek a végén erős, egészséges és minden újra nyitott közösséggé válik a térség.