HEIKO MAAS SZERINT HASZTALANOK AZ ÚJABB SZANKCIÓK OROSZORSZÁG ELLEN

A kép forrása. oroszvilag.hu

A német külügyminiszter szerint hasztalan újabb büntetőintézkedéseket bevezetni Oroszország ellen a bebörtönzött ellenzéki Alekszej Navalnijjal szembeni bánásmód miatt. Erről az ARD német tévének beszélt vasárnap Heiko Maas.

Szerinte a szankciók nem hogy nem javítanak Navalnij helyzetén, de még rontanak is. A szankciók eszközét az Európai Unió már két egyértelmű helyzetben is bevetette Oroszország ellen Navalnij ügyében, először, miután megmérgezték az ellenzékit, másodszor pedig azután, hogy Oroszországban letartóztatták a németországi gyógykezelésből való hazatérésekor – tette hozzá.

A Krím annektálásával és a kelet-ukrajnai konfliktussal kapcsolatban azonban más a helyzet, az ezek miatt Oroszországgal szemben bevezetett uniós szankciók maradnak mindaddig, amíg meg nem oldódik ott a helyzet – húzta alá Maas. „Viszont nem érdekünk, hogy belefolyjunk ebbe a konfrontációba, párbeszédet akarunk és jó szomszédi kapcsolatot Oroszországgal” – jelentette ki.

Alekszej Navalnijt a moszkvai repülőtéren vették őrizetbe január 17-én, amikor hazatért németországi gyógykezeléséről, miután több nyugati laboratórium szakvéleménye szerint augusztusban Oroszországban megmérgezték. Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta a rá az úgynevezett Yves Rocher-ügyben korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie. Navalnij március 31-étől éhségsztrájkot folytatott, mert kifogásolta, hogy nem engednek be hozzá olyan orvosokat, akikben megbízik, és álláspontja szerint nem részesül megfelelő orvosi ellátásban. Csütörtökön kivizsgálták őt egy polgári kórházban, és ezután abbahagyta az éhségsztrájkot.

Forrás: demokrata.hu